2007. november 16.
- Semmi sincs ingyen (DTI 2)
- 13:10 | elmélet
Intézetem második közleménye ez már.
Még egyszer a cím:
Semmi sincs ingyenVolt az átkosban egy olyan elképzelés, hogy meg lehet dolgokat kapni ingyen. A gazda megtermeli ingyen a búzát, a molnár ingyen megőrli, a fuvarozó ingyen elviszi, a boltos ingyen eladja. Lesz ingyen lisztje a kovácsnak, csinálhat hát ingyen kaszát, tengelyt, felnit, mérleget. Nem lett volna ez az elképzelés olyan rossz, csak hát nem működött. Nem működhetett, mert nem házasítható össze a pénzért adással, sőt, mellette sem tud élni, mert amaz bedarálja olcsó húspépnek, úgy, ahogy van. (Tulajdonképpen ez is történt velünk.)
A kapitalizmusban már máshogy van, csak ezt még nem akaródzik felfogni.
A beidegződéseink megakadályozzák, hogy csontig hatoljon a felismerés: minden pénzért van. Mondom minden. A vasút is, a kórház is, a busz is, az iskola is, meg a többi is. Nincs ingyenes oktatás, nincs ingyenes egészségügy, nincs ingyenes utazás.
Ja, hogy beszélnek róla? Oszlassunk el gyorsan egy félreértést.
Az, hogy valaminek az ingyenességéről beszélnek, az ebben a rendszerben nem azt jelenti, hogy nem kerül senkinek pénzébe. Azt jelenti, hogy valaki kifizeti ahelyett, aki igénybe veszi. Sokféle ilyen finanszírozás képzelhető el: marketing célokat szolgálhat, ha egy cég valamit ingyen ad, finanszírozhat egy nonprofit szervezet valamit adományokból, satöbbi. Ezekre nem térek ki, mert senkinek nincsen vele semmi baja.
Amivel nagyon nagy baj van, az az államilag finanszírozott ingyenesség.
Az átkosban az igyenesség látszata még egy nagyon rosszat is tett velünk. Elültette a fejekben, mégpedig nem is alaptalanul, hogy az állam az ellenség. Teljesen mindegy, mennyi pénzt szed el, teljesen mindegy, mennyit fizet ki a dolgozóknak, mert úgyis ellopnak mindent. Úgyis eltűnik minden pénz. Abban a közegben az a volt a janigyerek, aki minél többet ki tudott húzni az államból. Ebben a tekintetben élen jártunk az átkos rendszerben, és ez az élenjárás most visszaüt. Most már ugyanis egy egészen picit más a helyzet.
A mostani rendszer helyes működéséhez összesen két dolog lenne szükséges:
1. Hogy az állam képviselői most már ne akarják ellopni az összes pénzt, ami keresztülmegy a kezükön.
2. Hogy az adófizetők felfogják végre, hogy az ő adójukból megy minden pazarlás.A két dolog közül jelenleg egyik sem teljesül.
Amíg egyáltalán szóba kerül, hogy az országgyűlési képviselők párszázezer forintos fizetésből hozzanak százmilliárdos döntéseket, addig nem várható el, hogy ne a százmilliárdból nekik leeső tizedszázalékokért brusztoljanak. De ez szerintem változni fog, mert a nyilvánosság erjeszti. A nagyobb baj a választópolgárokkal van. Őket ki fogja megváltoztatni?
Fel kellene fogni, hogy mindannyian az ország legnagyobb, közös nonprofit vállalkozásának vagyunk a társtulajdonosai. Ez a vállalkozás az állami büdzsé. Megbíztunk (megválasztottunk) embereket, akiket alkalmasnak tartottunk rá, hogy döntéseket hozzanak felőle. És most tessék előjönni a rózsaszínű erdőből, királyfi. Utoljára Jézus koporsóját őrizték ingyen. Ha azt akarjuk, hogy a mi saját tulajdon ezermilliárdjaink sorsa felett őrködők tényleg azon izzadjanak, hogy ne csurogjon félre abból a pénzből még milliócska sem, akkor ezeket az embereket meg kell fizetni.
A büdzsé volumene egy nemzetközi konszernéhez mérhető. Ennek a felsővezetői szintje felel meg az országgyűlési képviselőknek. Mennyit is kap egy ilyen csúcsvezető egy Rt-ben? Milliókat? Tízmilliókat? Legalább. De semmiképpen nem százezreket. Amíg magunkat ringatjuk abba a hitbe, hogy azt a munkát el lehet végezni azért a pénzért, addig konzerváljuk a pazarlást.
Elnézve a honatyáinkat, persze kétség sem férhet hozzá, hogy a többségük akkor sem lenne képes épkézláb döntéseket hozni, ha milliárdokat fizetnének neki havonta. De nem is az lenne a cél, hogy ezek kapjanak több fizetést. A cél az lenne, hogy a képviselői fizetés végre legyen akkora, hogy azok is harcba induljanak érte, akik nem lopni, hanem tenni akarnak. Most éppen ott tartunk, hogy a képviselők fele leszavazta a fizetésük drasztikus megemelését. Mert őket azok választották meg, akik még nem jöttek ki abból az erdőből.
Továbbá.
Az ingyenesség lehet részleges is. Szociális és egyéb kedvezmények irtózatos gubanca hálózza át az adórendszerünket. Persze tökmindegy, hogy valami tíz forintba kerül, és ingyen adják, vagy száz forintba kerül, és kilencvenért adják, az a tíz forint ugyanúgy hiányozni fog a büdzséből. Minden ilyen tíz forintot be kell tolni pluszban valaki más adójából. A mi adónkból. Sírunk, hogy milyen magasak az adók, de reszketünk, hogy a kedvezményeink megmaradjanak.
Amíg az a népszerű kormány, amelyik pénzt oszt, és az a népszerűtlen, amelyik megfogja a pénzt, addig nagyon nagy baj van a fejekben. Jó esetben csak bizalmatlanságról van szó. Mert azért valljuk be: sok alapja nincs, hogy megbízzunk ezekben. De ha sose bízunk meg egyikben sem, akkor hol fog elkezdődni az egész katyvasz rendberakása?
Tartok tőle azonban, hogy a rosszabb eset a gyakoribb. Hogy az emberek tényleg azt gondolják, hogy azért kell a plusz adóbevétel, hogy legyen mit ellopni, és nem azért, hogy a költségvetés ne omoljon a fejünkre. Pedig lopni pontosan ugyanolyan jól tudtak ezek akkor is, amikor nem emeltek hozzá adót.
A fejekben kavargó káosz érzékeltetésére elég talán egyetlen példa: az a cirkusz, ami a gázáremelés kapcsán végigpörgött az országon. Szinte hihetetlen, hogy pont azok tiltakoztak ellene, akik az előző megoldás kárvallottjai voltak. Hogy mi hiányzik egy 70-es IQ feletti embernek ahhoz, hogy megértse, ha a gázt alapban féláron adják, akkor ő, aki 20 ezer forintért fűt, 20 ezer támogatást fog kapni ezáltal, az a gazdag ember pedig, akit ő gyűlöl, és aki havi 200 ezerért fűti vele a villáját, az havi 200 ezret ugyanezen címen...
Messzi van még a messzi.
