2007. június 23.
- Még az adórendszeremről
- 3:16 | ötlet
A "minden kerüljön annyiba, amennyibe kerül" elv végiggondolása érdekes következményeket szül.
Példának okáért ott van az utazási bérlet és a törzsutas-kedvezmény, melyek közül csak az utóbbi felel meg az elvnek. A bérlet egy rossz szabályzót tartalmaz, egy olyan szabályzót, amely sok utazásra ösztönöz, mert "ingyen van". Nos, nincs ingyen. Pontosan ugyanannyi költséget indukál a bérletes utas szállítása, mint a jegyet váltóé, és nem látom az okot, hogy miért fizetne kevesebbet. (Az egyedüli ok a mennyiségi kedvezmény, ez az, amit a törzsutas jellegű kedvezmények hajszálpontosan alkalmaznak.)
Ha valakinek (mint ahogy nekem is) erről az ugrik be elsőnek, hogy akkor drága lesz a közlekedés, az azt mutatja, hogy mind a régi rendszerben gondolkodunk. Igen, el van ültetve az agyunk sarkában, hogy van, amit ingyen lehet kapni.
DE NINCS ILYEN! Semmi sincs ingyen!
A bérlettel (vagy akárhogyan) ingyen utazók utazásának költségét valaki kifizeti. Vagy a menetjegy árak lesznek irreálisan magasak, vagy ilyen-olyan úton ide csorog el a nagy közös kassza egy része.
(Értelemszerűen ez az elv jó költségszámítást feltételez. Nyilván egy busz közlekedtetése nem fog tízszer annyi költséggel járni egy útvonalon, ha öt utas helyett ötven ül rajta. A jegyárak számításánál ezt figyelembe kell venni. De a bérlettel rendelkező aligha fogja azt nézni, hogy hopp, itt kevesen vannak, akkor most nem okozok túl nagy költséget, ha ide felülök.)
Tehát az én rendszeremben csak olyan bérlet lenne, ami érvényesítendő minden utazáskor, és valamilyen rendszerben (feltöltőkártya stb.) rendezi az utazásszámnak megfelelő díjat. Amiben értelemszerűen lehet mennyiségi kedvezmény.
***
Sőt, az elv kiterjeszkedik a diákkedvezményekre is. Attól eltekintve, hogy egy gyerek könnyebb, és többen is elférhetnek egy ülésen, itt is van egy furcsa kedvezmény beépítve. Ennek kapcsán tisztázni kell pár dolgot.
Fontosnak tartom, hogy a felnövő generáció érezze a szabadság szellemét. Utazhasson sokat, lásson minél többet. Az "ülsz a valagadon, mert nincs pénzünk rá" nem jó módszer a felnevelésükre. Ez azonban nem mond ellent a "minden kerüljön annyiba, amennyibe kerül" elvnek.
A közlekedési vállalatok helyében kidolgoznék diákbérlet feltételeket. Olyat, ami például növeli a járatok kihasználtságát. Meg lehetne propagálni, hogy hol, mely járatok futnak alacsony kihasználtsággal, és oda lenne érvényes a diákbérlet. Amikor pedig megvan a konstrukció, ki lehetne adni külső finanszírozásra. Találják ki a pénzintézetek, hogy szerintük mennyit ér egy ilyen bérlet. A pénzintézet fogja kifizetni a valós utazási költségeket, a diák pedig megveheti az ilymódon versenyben kialakított árú bérletet. Valószínűleg nem lenne irreális a költsége, mert hasonló jelenség játszódna le, mint az "annyit ehetsz, amennyi beléd fér" típusú étkezdékben, ahol mindenkinek felcsillan a szeme, aztán mégse bír annyit magába tömni.
Természetesen a diák nem csak a félig üres buszokra szállhatna fel. Ha muszáj máskor utaznia, megveheti az egész árú jegyet is. (Ami ne feledjük, hogy kevesebbe kerülne, mint most, mert megszabadulna a sok ingyenutazás finanszírozásának terhétől.)
