2007. március 31.
- A szag
- 19:54 | írás
Csak ült megszeppenve a tükörfalú szobában, mélyen elmerülve a kezeslábasban. Legszívesebben nyelvet öltött volna a tükör túloldalán bámészkodókra, de annál ő szelídebb volt. Az a szemöldökkarika csak álca volt.
Megtapintotta a helyét. Igen, azt is elszedték. Mint ahogy az összes ruháját, mindenét. Belevilágítottak mindenhol, átöltöztették ebbe a göncbe, és most nézik odaátról.
Az űrhajós-kinézetű kezeslábas mérete nem igazán zavarta. De azok a rusnya fehérneműk. Hülye gumírozott, fene tudja miből készült, nagyanyám-se-venné-fel típusú gyógyrongyok. Részecske-kibocsájtás-mentes, allergénmentes, és még hét egyéb dologtól mentes, amiket nem értett. Az is lehet, hogy azok közül egyik a kényelem volt.
Azt mondták, hogy most el fog múlni a szénanáthája is, bizony. Életében először. És ezért kell minden, de minden eddigi tárgyától megválnia. Mindentől, ami a bőrén kívül van. Ebbe a szőrzetét is beleértették, de negyedórányi visítás-karmolás után feladták, és úgy döntöttek, egy erőteljes fertőtlenítés is megteszi. Ez volt az egyetlen sikerélménye az utóbbi napokban.
***
Azt mondták, hogy ő az egyetlen, és hogy az emberiség megmentése a cél. Az ő déenese egyedi, amitől tud érezni olyan szagot, amilyet senki más. Ráadásul már egyetlen molekulányit is. Nem emlékezett rá, hogy valaha is érzett volna olyat, amit senki más. Megkérdezte őket, hogy milyen szagról van szó. Némi derültséggel közölték, hogy honnan tudnák, ha ők nem érzik.
És az biztos, hogy ő érezni fogja? Biztos. A gép nem téved. Egyetlen molekulányit, tutira. Jó, hát ha így van, akkor mutassák meg, és majd mondja, hogy tényleg-e. Ismételt derültség: ha elő tudnák állítani mesterségesen, vagy ha lenne belőle, akkor őrá nem lenne szükségük. Ej, de jó lenne az. Egy porcikája se kívánta ezt a tortúrát.
***
Csak úgy elragadták. Becsöngettek délután, amikor a leckéjét írta. Napszemüvegük volt meg igazolványuk, amitől az anyukája elsápadt, és meg se mert nyikkanni, csak tétován integetett, amikor betuszkolták az autóba. Az utca végén bekanyarodtak egy földalatti garázsba, aztán még nagyon sokat mentek mindenféle alagutakon. Ki hitte volna, hogy ennyi minden van a föld alatt.
Az a szemüveges nő valami pszichológus lehetett. Először csak vihogott a hülye kérdésein, majd agresszív lett, végül már csak fásultan válaszolgatott, miközben a mutatók lengedeztek. De akkor még azt se mondták, miért van itt.
Azt csak a marconapofa közölte. Hogy ezek honnan veszik, hogy a legrosszabb hírt a legellenszenvesebb fickónak kell elmondania. Például ha az a másik, az a bajuszos mondja, azt határozottan szívesebben vette volna. Sajna a bajuszos egyébként rá se hederített. Igaz, ebben a hacukában nem festhetett valami nőiesen. Mindegy. Első a szabadulás.
***
Közölte velük, hogy ez nem fog menni. Ő erre nem képes, és különben is, úgy érzi, az orra felmondta a szolgálatot, és semmilyen szagot nem érez. Jót derültek rajta. Arra a kérdésére, hogy tuti nem lehetne-e ezt mással csináltatni, azt a meglepő választ kapta, hogy csoda, hogy egyáltalán ő létezik, és hogy tényleg ez az emberiség utolsó esélye. Mindezt rettentő komolyan. Ezek vagy betegek, vagy tényleg baj van.
És mi volt az utolsó előtti? Ezen az eddigieknél még sokkal nagyobbat derültek, és hozzátették, hogy már csak azért is jó, hogy egy ilyen fruska az "alany" (ezt a szót használták), mert legalább megszínesíti ezeket a nehéz időket.
Menjenek ki a levegőre. Odakint süt a nap, marhák. De ezt csak gondolta.
***
Viszont a szénanáthája csak nem akart elmúlni. A hatodik fajta kezeslábasban ült - vajon ezeknek normális ruhadarabjaik nincsenek? Nincsenek - nézett körül. Mondjuk az a kék egész jól állt volna, ha egy övet is adnak hozzá. De lecserélték az asztalát, a székeket, még másik szobába is költöztették, ahol csak a tükör volt ugyanolyan.
Hé, mi van, ha a tükörre allergiás?
Szegények, kezdte megsajnálni őket. Láthatóan küzdöttek a problémával, a reménytelenség kiült az arcukra.
Megkérdezte őket, hogy ha az az okos teszt megmondja, mit fog kiszagolni, azt miért nem mondja meg, hogy mire allergiás? De megmondja. És akkor? Hát az nem olyan egyszerű. A környezet szennyezett, és sokszor elég egy molekula az ellergia kiváltásához, amit pedig műszerrel képtelenség kimutatni. Aham.
***
Lehet, hogy pszichés okai is vannak az ellergiának. Amióta eltűnt az a bajuszos, egyre gyakrabban jön elő. Rákérdezett, azt mondták, beteg. Kár.
***
Óvatosan fújt orrot, hiába mondták, hogy nem számít. Sőt, nem szívesen ért hozzá. Igyekezett háton fekve elaludni, de persze mindig hason ébredt, és ijedten kapta fel a fejét, hogy nem deformálta-e el az orrát esetleg. Az az óriási tükör a nyelvöltögetésen kívül az orrellenőrzésre is kitűnő volt. Mondták, majd harminc év múlva, az első ráncfelvarrása után foglalkozzon vele. Már ha megérik.
Vigasztalni, azt tudnak.
***
Tényleg jót tenne nekik a friss levegő. Még egy megbetegedett. Még szerencse, hogy gondoskodtak megfelelő számú helyettesítésről. Különben még itt maradna bezárva, egyedül, a föld alatt.
De az is lehet, hogy ő allergiás arra, amibe mások belebetegednek. Ugyanis a szénanáthája egyre erősebb lett, a tudósok (megtudta, hogy az ott mind tudós, az üveg túloldalán) minden igyekezete ellenére. Közölte is, hogy vigyázzanak magukra, és több helyettesítőt ne hozzanak be, mert csak egyre több baci jön be. Úgy csináltak, mintha nevetnének, de ráfagyott az arcukra a mosoly.
Másnap hárman is megbetegedtek.
***
Három új arc a tükör túloldalán, ő pedig fuldoklik a szénanáthától. Mondta, hogy valamit sürgősen csináljanak. Vagy csinálják visszafele, az is jobb.
***
Egyre zaklatottabbak odaát. Bizalmatlanul méregetik egymást, láthatóan vitatkoznak, bár nem hall belőle semmit. Az egyik, amikor bent volt a szobában, odahajolt hozzá, és rettentően fontos arccal mondani készült valamit, de a többiek beszaladtak, leteperték. Befogták a száját, csak annyit sikerült kipréselnie, hogy "emberek". Őt se látta többet. Már alig voltak az eredeti garnitúrából. Csak a marconapofa és még néhányan.
Kijelentette, hogy ő az emberekre allergiás. Ne jöjjenek be hozzá többet, mert belehal. Nem volt nehéz elhinni. Az orra a többszörösére dagadt, szemei vérben úsztak, alig kapott levegőt.
***
Eltűnt a marconapofa is. Kiderült, ő volt a csoportvezető. Az utód, hivatkozva az eredménytelenségre, lecserélte a csoport még meglévő, eredeti tagjait. Lehet, hogy a szénanáthába nem is lehet belehalni? Már gyakorlatilag nem látott, nem hallott, csak sípolva vette a levegőt, a földön fetrengve. Az azért feltűnt, hogy odaát felsorakozik a csapat, és furcsa, hideg tekintettel méregetik. Bekapcsolták a hangszórót.
- Az eddigiekre való tekintettel úgy döntöttünk, hogy kiengedünk.
Erős karok gyömöszölték zsákba, és vitték. Odakint, a gyepen durván kirángatták, és otthagyták. Támolyogva próbált levegőhöz jutni. Körülnézett. Ismerős volt az utca, a környék, de valami megváltozott. Nyomkodnia kellett bedagadt szemeit, hogy tisztábban lásson.
A járdán, az utca túloldalán mindenféle furcsa alakok mászkáltak. Egyiknek csápja volt, másiknak abnormálisan hosszú keze. Volt, amelyik összevissza tekingetett a sok szemével.
És mind büdösek voltak. Nagyon büdösek.
