2009. november 10.

Börtön-rock

15:16 | ötlet

Tegnap végignéztem a Kékfény egyik adását, és akkor befejeződött az agyamban valami, ami már régóta motoszkált arrafele. Nézzük, hogyan kéne jobban csinálni a büntetés-végrehajtást.

Adva van most egy olyan rendszer, amiben tétlenül nézegetjük, ahogyan egyes embertársaink kicsúsznak a törvény hatósugarából, és ártanak másoknak. Ekkor működésbe lépnek a bűnüldözők, és mondjuk jó esetben elfogják. Kidekázzák, mennyit ér az elkövetés, és annak arányában kitalálják, mennyi ideig nem kéne az utcán lődörögnie. Utána kijöhet, mint ha mi sem történt volna. Pedig történt, mert ezzel priuszt kapott, az emberek ferde szemmel kezdenek rá nézni, és megnehezítik azt, hogy esetleg, ha kedve szottyanna rá, akkor ne ott folytassa, ahol abbahagyta, amikor elkapták. De valószínűleg kedve nem szottyan rá, mert bent a zárt osztályon a tapasztaltabbak közben részletesen kitanították, hogy mit kell másképp csinálni, hogy legközelebb ne kapják el. Így csak a nagyon hülyék kerülnek újra és újra vissza rács mögé, a többi zavartalanul teszi az ártalmas dolgait.

A börtönbüntetés eredeti koncepciója az elrettentésen alapul, és egyáltalán nem számol annak egyéb következményeivel. A börtönviszonyokhoz szocializálódott ember még annál is nehezebben fog a rendes emberek között boldogulni, mint annak előtte, hiszen csak azt volt alkalma a hűvösön elsajátítani, hogy hogyan kell bűnözőként viselkedni.

Ráadásul az elrettentés csak azok körében működik, akik még nem szocializálták magukat bűnözőként. Egy családapa számára horror, ha elüt valakit véletlenül, és a hibbant rendszer nem képes másra, mint hogy bezárja bűnözők közé. No az ő számára elrettentő - lenne, de valójában nem az, mert neki nem is volt szándékában bűnözni, csak hibázott. Aki viszont olyan környezetben nőtt fel, hogy a bűnözés az egyedüli járható minta, az tojik nagy ívben az ilyen fajta elrettentésre. Etetik, fűtenek rá, hasonszőrűek között van. Kiokosítják, és később még dicsekedhet is vele, hogy mennyit húzott le. Miért ódzkodna tőle?

Szerintem ez így nem jó, és meg is mondom, miért.

Az eredeti cél az lenne, hogy lehetőleg minél kisebb számban jöjjenek szembe az utcán olyan emberek, akik ártanai akarnak embertársaiknak. Nos, ez a mostani rendszerben egyáltalán nem valósul meg. Egyrészt nem tartja vissza azt, akinek ilyen szándékai vannak, másrészt pedig visszaengedik, hogy ott folytassa, ahol abbahagyta. A büntetés-végrehajtás kapcsán állandóan az elítéltekkel foglalkoznak, hogy így megy soruk, úgy megy soruk, pedig azokkal kellene foglalkozni, akik nem bűnözők. Jöjjön a javaslat.

***

Egy az egyben megszüntetném a börtönbüntetés jelenlegi módját. Ne legyen olyan, hogy ennyi és ennyi időre bezárjuk. Helyette szabjunk feltételeket. Maradjon addig a rács mögött, amíg azokat nem teljesíti.

Minden bűnelkövetőt nagyon részletes pszichológiai elemzésnek vetnék alá. Legyen tiszta, hogy mik azok a mentális okok, amik miatt nem volt képes szociálisan viselkedni. Ha megvan az ok, akkor következhet a terápia. A terápia során minden segítséget megkap, hogy megtanulja a társadalmilag elfogadható viselkedést. Kap megfelelő emberi környezetet, megbecsülést, motivációt, biztatást. Erre szüksége is lesz, mert a vizsga egyébként könyörtelen. Ott már nincs apelláta, csak akkor mehet vissza a civil életbe, ha kifogástalan. (A vizsga nem feltétlenül jelent dolgozatírást, lehet akár az időszakos felmérés eredménye.)

Fontos, hogy mindenki esetében személyre szabott legyen a terápia. Tehát elkövetett valamit, amiért a mostani rendszerben börtön járna, tehát ki kell vizsgálni. Ha ez egy családapa, aki hibázott, de egyébként rendben van, akkor is. Majd ha a vizsgálat eredménye kimutatja, hogy tényleg rendben van, akkor mehet szabadon, de addig nem. Viszont akkor már papírja is lesz róla, hogy rendben van. De erről majd később.

Lesznek olyanok, akik nevelhetetlenek, és semmiféle eszközzel nem vehetők rá, hogy bármiféle jellemfejlődést felmutassanak. Velük kár vesződni, pontosabban egy darabig mégiscsak meg kell próbálni vesződni, és amikor látszik, hogy tényleg reménytelen, akkor kiállítani róluk a végleges papírt. A végleges kép tartalmazhat olyan defektust, ami mellett még alkalmas lehet a civil életre, de korlátozásokkal, például felügyelet alatt. Ha viszont olyan szintű a viselkedészavar, ami alkalmatlanná teszi a normális emberek között való közlekedést, akkor azt az embert többet nem szabad kiengedni.

(Itt fel kell hívnom a figyelmet, hogy ez független attól, hogy mit követett el. Lehet, hogy ellopott egy karton cigarettát, és úgy derül rá fény, hogy valójában egy kezelhetetlen emberről van szó.)

A kezelhetetlenek börtönének is van két fokozata. Az első fokozat megpróbál valamiféle belső társadalmat létrehozni a számukra. Lehet munkájuk, szórakozhatnak, élhetik az életüket. A gyereknemzéstől eltekintve gyakorlatilag bármit megtehetnek, ami zárt körülmények között lehetséges. Hangsúlyozni kell, hogy ezek az emberek csak a fennálló társadalom többségéhez képest alkalmatlanok, de lehet, hogy egy más társadalomban megbecsült állampolgárok lehetnének. Ezért nem a bűnhődésüket kell megcélozni, hanem a többi ember érdekét, vagyis hogy semmiféle körülmények között ne kerülhessenek ki a civilek közé többet. Ha ez teljesült, akkor bent akár kereshetnek sok pénzt, és el is költhetik, és jól is érezhetik magukat vele. Hogy ez a belső társadalom hogyan épül fel, nos ez nagyjából rá van bízva a résztvevőire. Majd ők lejátszák az emberi játszmáikat, eldöntik, ki a vezérhím, és hogyan bírnak együtt létezni épségben. Ez az első fokozat.

A második fokozat azoknak van, akik az elsőbe nem tudnak beilleszkedni. Akik tényleg semmiféle normát nem  képesek betartani. Akik mellett nem lehet épségben létezni. Először mindenki az első fokozatba kerül, és csak amikor láthatóvá válik, hogy erre alkalmatlan, akkor emelik ki, és teszik át a „legalsó bugyorba”. Innen már nincs tovább. Itt nincsen szocializáció, mert ezek már nem alkalmasak rá. Valószínűleg hegylakósat fognak játszani, és egyikük sem öregségben hal meg, de ez azért nem kellemetlen, mert ha máshol lettek volna, akkor másokkal tették volna ugyanazt. Tehát az alapvető különbség, hogy az első fokozat számára még megpróbálnak a fenntartók élhető körülményeket biztosítani, míg a második fokozatban ezzel már nem vesződnek.

El lehet képzelni olyan szituációt is, amikor valakinek nem sikerül elkövetnie valami büntetendőt, de a rend képviselője számára egyértelművé válik, hogy volna benne ilyen szándék. Ilyenkor elő lehet számára írni a pszichológiai vizsgálatot, bentlakás nélkül. Ha átmegy, akkor papírja lett róla, hogy normális. Ha nem megy át, akkor megelőztünk bűneseteket, mert máris lehet irányítani terápiára.

Természetesen van olyan pszichés alkat, aki előszeretettel csapja be a terapeutát. Velük sem lenne gond, mert ebben a rendszerben a visszaesők egyenesen az egyes kategóriájú zárt osztályon kötnének ki, további mérlegelés nélkül. (Lényeges kritérium, hogy a visszaesőként elkövetett bűntett motivációi között kell hogy szerepeljen az egyszer már sikeresen kikezelt viselkedési rendellenesség. Ha más motivációi voltak, akkor „csak” egy újabb terápia következik.)

A priusz ebben a rendszerben értelmét veszti. A munkaadó számára akár értékesebb lehet egy olyan ember, akinek papírja van arról, hogy kifogástalan a hozzáállása, mint egy olyan, akiről nem tudni. Akár elvezethet oda ez a rendszer, hogy emberek önként készíttetik el magukról a viselkedésüket igazoló papírt.

Két dolognak kellene alapvetően megváltozni ahhoz, hogy ez a rendszer működőképes legyen. Először is a viselkedés-kutatásnak fejlődnie kellene hozzá, nem keveset, hogy a pszichoterápia már ne az önigazolását keresse, hanem adott helyzetben legyen képes kimondani a saját szükségtelenségét. És főleg olyanok ne mehessenek terapeutának, akik azért választották ezt a hivatást, mert ők is rászorulnak.

Továbbá szükséges hozzá egy hatalmi átrendeződés. Amíg olyanok irányítják az életünket, akik kivétel nélkül terápiára szorulnak, addig nehezen elképzelhető, hogy egy ilyen elképzelés zöld utat kap :)

2008. január 22.

Oliver

17:36 | írás

Oliver anyukája még egyszer átkutatta a dobozt, de nem talált semmit. Fellapozta a használati útmutatót: a készülék tényleg abból a két tappancsból állt. Hümmögött egyet, odatapasztotta a jelfogókat Oliver fülecskéi mögé, és bekapcsolta.

A fejlesztők rettentő büszkék voltak az újdonságra. Világraszóló reklámhadjárat gondoskodott róla, hogy mindenki erről beszéljen. A virtuális valóság új alapokra helyezése, a kommunikáció forradalmian új módja, ésatöbbi ésatöbbi. Ki nem bírtak fogyni a szlogenekből. A készülék közvetlenül agyhullámokkal volt irányítható. A fejlesztők szerint korlátlan lehetőségeket biztosított, persze képességektől függően.

Ehhez képest a felhasználók többsége bambán ácsorgott a virtuális térben. Forgatták a szemüket, és erősen koncentráltak, hogy valamelyik tagjukat megmozdítsák. Egyesek a lábukat emelgették, mások a karjaikkal próbálkoztak. Ilyen össze-vissza gesztikuláló, hadonászó alakok népesítették be a virtuális síkot.

Olivert mindez untatta.  Lekicsinyítette magát egészen picire, s onnan, porszemnyi méretből nézett fel a többiekre. Ezt is unalmasnak találta, eltávolította hát magát a többiektől, egészen, míg apró hangyáknak látszottak egy papírlapon. Oliver összegyűrte ezt a papírlapot, és elhajította.

Négymillió ember tépte le ordítva a fejéről a jelfogókat. Volt, aki hányt is. A fejlesztők extázisba kerültek. "Ki ez az isten?" Hívjátok be tesztelőnek!" Próbálták visszafejteni a bejelentkezést, de a váratlan körülményektől az adatbázis időközben összeomlott.

"Másik játékot akajok!" Oliver apró ujjacskáival a jelfogóknál kedett matatni. Anyukája odaugrott, és a gyereklet megelőzve, épségben eltávolította a készüléket. "Majd holnap becserélem egy Mario JX9000-re. Csak tudnám, mi került ezen a szaron 1300 dollárba." 

2007. november 22.

A jövő tévéje, nekem

10:30 | ötlet | média

Végülis a tévével, mint műfajjal, alapvetően nincs semmi baj. Kicsit olyan, mint a mozi, otthon. Van egy előre beállított program, ha akarom, nézem, ha nem akarom, nem nézem. Mozgókép, tehát érdekes. Sugározhat színvonalas műsorokat, és ótvaros szart is, de ez a moziban is majdnem így van. Ráadásul a piros gomb megnyomása a távirányítón ingyen van.

Akkor mégis mi a bajunk a tévével, egészen pontosan?

Az, hogy uralomra tör. Majd ő megmondja, mit szeretek nézni, és mikor. Ha rendes dolgozó emberként lefekszem időben, sose tudom megnézni azokat az értelmes filmművészeti alkotásokat, amiket ki tudja, milyen okból csakis éjfél utáni kezdési időponttal tartanak lehetségesnek műsorra tűzni.

De ez csak az az optimális-közeli eset, amikor egyáltalán szerepel a műsoron, ami engem érdekelne. Mert többnyire nem ez a helyzet. Mi emberek nem vagyunk egyformák, ellenben a műsorszerkesztők gyarlósága, hogy szeretnék elérni ezt az egyformaságot. Ha nyolckor a fókuszcsoport 60%-a Győzikét nézne, akkor nyolckor Győzike lesz, minden csatornán, márpedig. Le a sokszínűséggel.

Pedig még nem is beszéltem a kereskedelmi televíziózás rákfenéjéről. Arról, ami nem az igények kiszolgálását, hanem a befektetés megtérülését tartja szem előtt. Ha belefeccöltek sokmilliárdot az aktuális felfújt nagy attrakciójukba, akkor az összes többi műsoruk nézőit hajlandóak az őrületbe kergetni, csak hogy mindenki az ő friss gyereküket lesse.

Mi a megoldás?

Első lépésként a megoldás semmiképp nem lehet reklámos. Tehát a fizetős és közszolglati közötti átmenet lenne optimális. Tehát a kassza egy részét toljuk be a közösből, és amit pedig csak reklámból tudnánk hozzápótolni, azt csengessük ki mi, nézők.

Második lépésként legyen a műsor választható. (Nos, ugyebár nem a múlt televíziójáról beszélek.) Aminek kapcsán rögtön fölmerül, hogy hol a televízióműsor és a letöltögetős mozi határa. Nos, ha van egy 24 órás műsorfolyam, ami befolyásolható, de le nem állítható, és annak műsorai külön nem nézhetőek meg, akkor szerintem az tévé, és nem letöltögetős izé.

Kifejtem.

Van ugye a rádió, és van a cédé. A cédét berakom, és tudom, mit fogok hallgatni, és mikor. Ha rádiót hallgatok, akkor viszont meglepetések érhetnek. Beköszön a külvilág. Programot szerveznek nekem, az otthonomba. Eseménnyé válik egy jó műsor, mert készülni kell rá, nem szabad elpasszolni. Ceremónia, ami nagyon fontos az életünkbe. Azt gondolom, hogy az ilyen ceremóniákról nem szabad lemondanunk. Tehát a műsornak fixnek kell lennie.

Ami mindjárt ellentmond annak, hogy választható. Nincs a világon annyi tévé csatorna, hogy minden ember ki tudja választani a neki tetszőt, minden időpontban. Persze hogy nincs, ha a tévécsatornák hagyományos definícióját vesszük alapul.

Ötlet következik.

Tessék elképzelni egy kérdőívet, amit erre a bizonyos tévé csatornára való előfizetés előtt kitöltesz. Szép sorban bekattintgatod, mi mennyire érdekel. A világ összes műfaját megkérdezik. Azt is megkérdezik, mikor, milyen rendszerességgel szoktál (szeretnél) tévézni, mikor mit szeretnél nézni. Miből mennyit. Jó hosszú, bonyolult kérdőív, igen. De megéri! Ha befejezted, láthatsz egy előnézetet. Mi lett volna a műsor ezen a héten, ha már előfizető lettél volna. Úristen, hát ez állat, robogsz előfizetni. Vagy, hát ez gyengusz.

De ha gyenge, akkor még van lehetőséged, hogy változtass. Kilövöldözheted egyenként a nem tetsző műsorokat, és némi tekerés után ott van, mivel helyettesítenék be. (Közben a háttérben korrigálódnak a preferenciáid. Mert természetesen te voltál a hülye. Nem voltál képes a valódi igényeidnek megfelelően kitölteni a kérdőívet.)

A műsor utólagos véleményezésére akkor is van lehetőséged, ha már előfizettél. Szépen bekattintgatod, mi nem tetszett, és már babrálják is szorgos kezek a háttérben a preferenciáidat.

Attól nem megy át direkt letöltögetésbe a műsor, hogy a korrekció csak utólag lehetséges. Ráadásul a műsort csak egy hétre előre lehet befolyásolni. Ami a következő hét napra ki lett választva, kőbe vésetett. Lehet azért dolgozni, hogy olyan soha többé ne legyen, de azon változtatni csak az atyaúristen tudna, ha akarna.

Arra is van megoldás, hogy a barátaiddal megbeszéljétek, jó volt-e a tegnap esti film. Az előfizetés regisztrációhoz kötött, naná. Megoszthatod a barátoddal az egyébként nem publikus beállításaidat, ő pedig feliratkozhat rá. Az alap előfizetésbe beletartozhat néhány ilyen baráti csatorna választása. Leülünk este a tévé elé, nézzük, mi megy ma a Jóska csatornáján. Jesszus, ez miket meg nem néz. És Géza? Hát, ez jó, de most épp nem fűlik rá a fogam. Maradjunk csak a jól bevált saját műsornál.

A családokra is gondolni kell, főleg a gyerekek miatt. Apu, anyu, nagyi regisztrálhat külön, ha akar. De nem biztos, hogy Pistikének való, amit apu késő este akar nézni, ezért kell a külön csatorna, gyerek-beállításokkal. Ott se lehet megadni, hogy most akarom a szkubidút, most meg a pokémont, de ha jól be van állítva, hogy a gyerek milyen típusú programokat kedvel, akkor lesz gyakran szkubi és pokémon.

A beállítások privát jellege persze nem kötelező. Közhírré lehet tenni, aki arra vágyik. Nézzétek, nekem milyen jó műsorom van! Lehet reklámozni, hogy minél többen iratkozzanak fel a te tévécsatornádra.

Persze a hagyományos értelemben vett műsorpolitika itt érvényét veszti. Az üzemeltető tévé mindössze azt hirdetheti meg, hogy milyen új műsorokat illesztett bele a kínálatba. Itt egy új film, a paraméterei ezek és ezek, ilyen és ilyen korhatár, ilyen és ilyen műfajok, ezeknek és ezeknek ajánlható. Ha szeretnéd megnézni, hangolj úgy, hogy beleférjen a műsorodba. Közvetlenül nem tudod megnézni, mert az már nem tévé lenne, hanem mozi. Ahhoz menj le tékába, vagy fizess elő a letöltésre, külön.

Majd gondoljatok rám szeretettel, amikor ez megvalósul. 

2007. november 16.

Semmi sincs ingyen (DTI 2)

13:10 | elmélet

Intézetem második közleménye ez már.

Még egyszer a cím:
Semmi sincs ingyen

Volt az átkosban egy olyan elképzelés, hogy meg lehet dolgokat kapni ingyen. A gazda megtermeli ingyen a búzát, a molnár ingyen megőrli, a fuvarozó ingyen elviszi, a boltos ingyen eladja. Lesz ingyen lisztje a kovácsnak, csinálhat hát ingyen kaszát, tengelyt, felnit, mérleget. Nem lett volna ez az elképzelés olyan rossz, csak hát nem működött. Nem működhetett, mert nem házasítható össze a pénzért adással, sőt, mellette sem tud élni, mert amaz bedarálja olcsó húspépnek, úgy, ahogy van. (Tulajdonképpen ez is történt velünk.)

A kapitalizmusban már máshogy van, csak ezt még nem akaródzik felfogni.

A beidegződéseink megakadályozzák, hogy csontig hatoljon a felismerés: minden pénzért van. Mondom minden. A vasút is, a kórház is, a busz is, az iskola is, meg a többi is. Nincs ingyenes oktatás, nincs ingyenes egészségügy, nincs ingyenes utazás.

Ja, hogy beszélnek róla? Oszlassunk el gyorsan egy félreértést.

Az, hogy valaminek az ingyenességéről beszélnek, az ebben a rendszerben nem azt jelenti, hogy nem kerül senkinek pénzébe. Azt jelenti, hogy valaki kifizeti ahelyett, aki igénybe veszi. Sokféle ilyen finanszírozás képzelhető el: marketing célokat szolgálhat, ha egy cég valamit ingyen ad, finanszírozhat egy nonprofit szervezet valamit adományokból, satöbbi. Ezekre nem térek ki, mert senkinek nincsen vele semmi baja.

Amivel nagyon nagy baj van, az az államilag finanszírozott ingyenesség.

Az átkosban az igyenesség látszata még egy nagyon rosszat is tett velünk. Elültette a fejekben, mégpedig nem is alaptalanul, hogy az állam az ellenség. Teljesen mindegy, mennyi pénzt szed el, teljesen mindegy, mennyit fizet ki a dolgozóknak, mert úgyis ellopnak mindent. Úgyis eltűnik minden pénz. Abban a közegben az a volt a janigyerek, aki minél többet ki tudott húzni az államból. Ebben a tekintetben élen jártunk az átkos rendszerben, és ez az élenjárás most visszaüt. Most már ugyanis egy egészen picit más a helyzet.

A mostani rendszer helyes működéséhez összesen két dolog lenne szükséges:

1. Hogy az állam képviselői most már ne akarják ellopni az összes pénzt, ami keresztülmegy a kezükön.
2. Hogy az adófizetők felfogják végre, hogy az ő adójukból megy minden pazarlás.

A két dolog közül jelenleg egyik sem teljesül.

Amíg egyáltalán szóba kerül, hogy az országgyűlési képviselők párszázezer forintos fizetésből hozzanak százmilliárdos döntéseket, addig nem várható el, hogy ne a százmilliárdból nekik leeső tizedszázalékokért brusztoljanak. De ez szerintem változni fog, mert a nyilvánosság erjeszti. A nagyobb baj a választópolgárokkal van. Őket ki fogja megváltoztatni?

Fel kellene fogni, hogy mindannyian az ország legnagyobb, közös nonprofit vállalkozásának vagyunk a társtulajdonosai. Ez a vállalkozás az állami büdzsé. Megbíztunk (megválasztottunk) embereket, akiket alkalmasnak tartottunk rá, hogy döntéseket hozzanak felőle. És most tessék előjönni a rózsaszínű erdőből, királyfi. Utoljára Jézus koporsóját őrizték ingyen. Ha azt akarjuk, hogy a mi saját tulajdon ezermilliárdjaink sorsa felett őrködők tényleg azon izzadjanak, hogy ne csurogjon félre abból a pénzből még milliócska sem, akkor ezeket az embereket meg kell fizetni.

A büdzsé volumene egy nemzetközi konszernéhez mérhető. Ennek a felsővezetői szintje felel meg az országgyűlési képviselőknek. Mennyit is kap egy ilyen csúcsvezető egy Rt-ben? Milliókat? Tízmilliókat? Legalább. De semmiképpen nem százezreket. Amíg magunkat ringatjuk abba a hitbe, hogy azt a munkát el lehet végezni azért a pénzért, addig konzerváljuk a pazarlást.

Elnézve a honatyáinkat, persze kétség sem férhet hozzá, hogy a többségük akkor sem lenne képes épkézláb döntéseket hozni, ha milliárdokat fizetnének neki havonta. De nem is az lenne a cél, hogy ezek kapjanak több fizetést. A cél az lenne, hogy a képviselői fizetés végre legyen akkora, hogy azok is harcba induljanak érte, akik nem lopni, hanem tenni akarnak. Most éppen ott tartunk, hogy a képviselők fele leszavazta a fizetésük drasztikus megemelését. Mert őket azok választották meg, akik még nem jöttek ki abból az erdőből.

Továbbá.

Az ingyenesség lehet részleges is. Szociális és egyéb kedvezmények irtózatos gubanca hálózza át az adórendszerünket. Persze tökmindegy, hogy valami tíz forintba kerül, és ingyen adják, vagy száz forintba kerül, és kilencvenért adják, az a tíz forint ugyanúgy hiányozni fog a büdzséből. Minden ilyen tíz forintot be kell tolni pluszban valaki más adójából. A mi adónkból. Sírunk, hogy milyen magasak az adók, de reszketünk, hogy a kedvezményeink megmaradjanak.

Amíg az a népszerű kormány, amelyik pénzt oszt, és az a népszerűtlen, amelyik megfogja a pénzt, addig nagyon nagy baj van a fejekben. Jó esetben csak bizalmatlanságról van szó. Mert azért valljuk be: sok alapja nincs, hogy megbízzunk ezekben. De ha sose bízunk meg egyikben sem, akkor hol fog elkezdődni az egész katyvasz rendberakása?

Tartok tőle azonban, hogy a rosszabb eset a gyakoribb. Hogy az emberek tényleg azt gondolják, hogy azért kell a plusz adóbevétel, hogy legyen mit ellopni, és nem azért, hogy a költségvetés ne omoljon a fejünkre. Pedig lopni pontosan ugyanolyan jól tudtak ezek akkor is, amikor nem emeltek hozzá adót.

A fejekben kavargó káosz érzékeltetésére elég talán egyetlen példa: az a cirkusz, ami a gázáremelés kapcsán végigpörgött az országon. Szinte hihetetlen, hogy pont azok tiltakoztak ellene, akik az előző megoldás kárvallottjai voltak. Hogy mi hiányzik egy 70-es IQ feletti embernek ahhoz, hogy megértse, ha a gázt alapban féláron adják, akkor ő, aki 20 ezer forintért fűt, 20 ezer támogatást fog kapni ezáltal, az a gazdag ember pedig, akit ő gyűlöl, és aki havi 200 ezerért fűti vele a villáját, az havi 200 ezret ugyanezen címen...

Messzi van még a messzi.

2007. november 14.

DTI 1

14:38 | elmélet

Azaz Demokrácia Továbbképző Intézet. Szerintem.

Ugatjuk a demokráciát. Én is, ti is. Dobálózunk vele. Olyan jól bedobható, amikor kifogytunk az érvekből. Pedig fogalmunk sincsen róla.

Szeretném pár nekifutamodásra összegezni, ami engem bosszant. Amit szerintem fel kéne fognunk, ha nem akarjuk, hogy nagy baj legyen.

Jöjjön az első rész:
Gazdag ember, szegény ember

A komcsi rendszerben megszoktuk az ideológiát, miszerint mindenki egyenlő. Az akkori elit megpróbálta rejtegetni a kiváltságait, hogy mondhassa: ő bizony még mindig a nép fia, pedig rohadtul nem akart már az lenni. Egyesek olyan ügyesen rejtegették a hatalmukat, hogy ma sem tudni, valójában meddig ért a kezük. (Mellesleg emiatt készültek igen becsületes építmények akkoriban: az egyszerű, de minőségi anyygból való, letisztult építkezés az egyik legdrágább. De ez most mindegy.)

Ez az ideológia sajnos olyan szépen gyökeret vert, hogy kiirthatatlannal látszik. A minimálbérből dolgozó takarítónő fel van háborodva, ha a miniszternek nagyobb a fizetése, mint neki. Hogy képzelik. Azok is olyan büdöset szarnak, mint ő.

Egy dologban tökéletesen igaza van a takrító néninek. De csak egy dologban.

A demokráciában egyenlőek vagyunk, igen. Jogilag. De nem pénzügyileg. Ez itt a pénz demokráciája. Aki még nem jött rá, annak ébresztő. A kapitalizmusban minden piaci alapon működik. Beárazzák az árut, a szolgáltatást, és beárazzák az embert is. Van, aki sokat ér, van, aki keveset. (Ez abszolút nem vonatkozik a szociális hálóra. Az egy dolog, hogy ez a rendszer leáraz egyeseket, de a rendszernek az is dolga, hogy ne engedje őket leesni.)

Ha egy modellnek olyan csinos pofija van, hogy ha ő kerül a címlapra, százezerrel több fogy az újságból, akkor annak a modellnek az újságok milliókat fognak fizetni, egyetlen fotóért. Ez az ő ára. Ha egy regényíró eddig olyan jókat írt, hogy már csak azért megveszik a könyvet, mert látják a nevét, akkor a kiadó súlyos milliókat fog fizetni, hogy ő adhassa ki. Ha egy menedzser álmából felébresztve képes jó döntést hozni, amikor válsághelyzet van, annak súlyos milliókat hajlandó fizetni egy nagyvállalat havonta csak azért, hogy ne csináljon semmi különöset, mert az az egy döntés, ha sor kerül rá, milliárdokat spórolhat meg neki. De persze nem kell ilyen messzire menni. A varrónő, aki kétszer annyi ruhát varr meg, kétszer annyit ér a cégnek. Az üzletkötő, aki kétszer annyit ad el, szintén.

Ráadásul rontja a helyzetet, hogy a pénz általában pénzt szül. A gazdag ember tendenciózusan gazdagodik, a szegény pedig szegényedik ebben a rendszerben. Akinek van pénze, be tudja fektetni, akinek nincs, arról meg sose derül ki, hogy menne-e neki. Mert egyébként nem biztos.

Nem feltétlenül azok a képességek kellenek hozzá, hogy valaki pénzt csináljon, amiket emberi értékeknek tekintünk. Sőt, az értékek (precizitás, kitartás stb.) mellett megjelennek bizony negatív kicsengésű tulajdonságok is (pl. könyörtelenség). Sírsz, mert nem vagy gazdag ember, de nem szeretnél olyan lenni, ami kell hozzá? Akkor valószínűleg nem is szeretnél igazán gazdag lenni. Más értéket fontosabbnak tartasz. Így döntöttél. De akkor meg miért sírsz? Ez lehetne akár egy első lecke is a demokrácia-tanulás folyamatában.

Tessék elfogadni, és tudomásul venni, hogy a pénzcsináláshoz kell valami, ami nincs meg mindenkiben, vagy nem mindenki akarja, hogy meglegyen benne. Ha van egy céged, akkor a mások munkáján kell hasznot húznod. Ha elkezded sajnálni a dolgozókat, és túlságosan elmész jótékony irányba, nem lesz elég tartalékod, amikor jön egy vészhelyzet. Csődbe fogsz menni, a dolgozóid utcára kerülnek. Jót tettél velük? Nézőpont kérdése. Lehet, hogy akkor teszel velük nagyobb jót, ha morognak, hogy miért csak ennyi a fizetés, viszont van stabil állásuk.

Nem tudom, honnan ered az a jópofoaság, hogy "csak az első milliómról meg ne kérdezzék, honnan van". Oké, vicces, viszont félrevezető. Nyilván úgy a legkönnyebb, hogy az elején lopok, aztán utána én leszek az adófizetők gyöngye. Nem akarom azt mondani, hogy ilyen nincs. Viszont félrevezető, mert azt a látszatot kelti, mintha ez elég lenne. Mintha tényleg csak annyi kéne, hogy valakinek ölébe hulljon a lottó ötös, és onnantól hawai. Nem, ennyi nem elég.

Ha valakiben nincs meg az a bizonyos pénzcsinálási képesség, az rövid úton el fogja veszíteni a vagyonát. Elképzelhető, hogy valaki tudna pénzt csinálni, de nincs meg a kezdő tőkéje, igen. De hogy valaki ne értsen hozzá, és mégse szegényedjen el, már sokkal kevésbé. Ez a dolog nem bízható másra. Nem lehet megfizetni brókert, hogy az majd megoldja, mert aki nem tud elég körültekintő lenni, az erre fizet rá. A saját könyvelőd fog átverni, ha azt látja, hogy nem vagy képes felügyelni a munkáját. Ebben az esetben a felügyelés képessége jelenti a pénzcsinálás képességét.

Igazságos a rendszert? Lószart. El kell felejteni ezt a szót. A kapitalizmusban már nincs semmi ingyen. És nem kell, hogy tessen. Ha nem tetszik, akkor is ez van. Ezt választottuk 89-ben. Nem azért, mert annyira jó, hanem azért, mert a másik dugába dőlt. Lassan be kéne fejezni az új rendszer propagálását, mert pont az tudja megakadályozni, hogy előre jussunk vele. Nem kérem, ez itt nem arról szól, hogy nekünk jó legyen, hanem arról szól, hogy működik.

Lehet tiltakozni, hogy megszűnnek olyan állások, amik nem termelnek semmit. Amik már az átkosban sem termeltek semmit, csak az akkori rendszer ezt finanszírozta. Ja, csődbe is ment. Ez a mostani nem akar csődbe menni, nem is akarja finanszírozni az ilyen pénzkidobásokat. Minél tovább erőltetjük a kapitalizmusba épített szocializmus fennmaradását, annál lassabban fogunk az egyről a kettőre jutni.

2007. október 26.

Születés

14:00 | gépház

Ha minden igaz, az összes nagyobb lélegzetvételű bejegyzés át van hegesztve ide az AHQ-ról, úgyhogy akkor legyen egy szezámtárulj, most.

Ami bejegyzés ez előtti keltezésű, az eredetileg az AHQ-n volt, a későbbiek viszont már egyenesen itt fognak íródni. 

Mi ez?

11:03 | gépház

Ez kérem az én alblogom. Van hozzá felblog is, március óta. Igazából csak az van, illetve csak annak kéne, hogy legyen, mivel ez a blog itt nem blog.

Najó, ezt most kihámozom. Szóval a freeblog engine-nek vannak korlátai, nem tudom pl. megoldani, hogy egy húsz képernyőnyi írás ne rontsa el a két sorosak ritmusát, mivel nincsen benne kivonatolás gyárilag. Márpedig én kétsorosat és húszképernyőset is akarok.

Mostantól ez lesz a hosszú bejegyzések blogja. Itt aztán lehet majd görgetni, tyuhú! A komoly dolgokat itt tudod majd elolvasni, viszont nem lesz érdemes bookmarkolni, mert minden bejegyzésnek lesz kivonata amott.

Ha esetleg kereső hozott ide, vagy bármilyen okból előbb estél be ide, mint oda, akkor tűnés innen :)

2007. október 25.

Fogantatás

9:13 | gépház

Most kezdem el áttolni a cuccot az AHQ-ról. Még nem láthatja a világ a bébit, a hadművelet titkos. (De legalább az apa megvan.)

2007. október 3.

Az utópiám viselt dolgai

23:39 | ötlet

Apróságok.

Költségelés

A könyvelők tevékenysége az én rendszeremben igencsak a cégek tevékenységének felértékelésére, a költségelésre koncentrálódna. A cég értéke és nyereségének mértéke függ ettől, ami az őket érintő két fő adónemet meghatározza. Viszont a költséget a juttatástól szétválogatni csak bonyolult, tevékenység-specifikus szabályok mentén lehetséges. Ez az egyetlen pont, ahol egyelőre kicsit se tudok egyszerűsíteni a mostanihoz képest.

Feladatcentrikus finanszírozás

Nem hivatalokat, nem szervezeteket kell finanszírozni, hanem feladatokat. Normatív módon kell szétosztani a költségkeretet. Feladatokat kell belőle végrehajtani, de nem pénzügyi feladatokat. Például nem az a feladat, hogy "költsünk el 10 milliárdot tüdőrák kezelésre", és nem is az, hogy "kezeljünk minden tüdőrákost", hanem az, hogy "szorítsuk vissza a tüdőrákot". Ez, és csakis ez lehet a helyes cél.

Tartalékképzés

Minden adónemhez tartozik egy tartalékalap, és automatikus szabályozók. A költés normatív, a beszedés pedig a tartalékalap mozgásának függvénye. A cél az éves költségkeret bizonyos százalékának tartalékolása. Ha nőnek a kiadások, nőnie kell a tartaléknak is. A tartalék lemehet nullára, sőt mínuszba is, váratlan fejlemények esetén. Ilyenkor jön be a képbe a központi tartalék, ahonnan ideiglenesen finanszírozhatóak a kiadások. Természetesen a következő beavatkozáskor (pl. év végén) olyan mértékben kell korrigálni a beszedett adó mértékét, hogy ha ne is töltődjön fel egy csapásra a céltartalék, de a tendencia forduljon meg.

Parlamenti villanyoltás

Durván hangzik, de egy precízen behangolt, minden célt és a hozzá tartozó szabályzókat létrehozó törvényhozás befejezte a tevékenységét az én rendszeremben. Mivel valódi célok vannak meghatározva, és hozzá megfelelő automatizmusok, onnantól kezdve egy szürke hivatalnok is nekiülhet, és kiszámolhatja a szabályoknak megfelelő következő évi adóterheket. Ami mitől lenne rossz, ha tényleg jól ki vannak dolgozva a szabályzók. A törvényhozásnak az én modellemben csak akkor kellene ismét beavatkozni, amikor megváltozott a világ, és fellépett egy olyan jelenség, amit már nem tud kezelni a meglévő rendszer.

Illetékek

Az én rendszeremben nem kell a hivatal tevékenységéért többet fizetni, mint amennyi annak a rezsi költsége. Át akarom íratni a feleségemre a házamat, naponta négyszer? Nosza. Mindannyiszor 12 ezer forint, mert elég sok adminisztrációt igényel minden alkalommal. De ennyi, és nem több. Autó átírás, engedélyek, okmányok, meg többi. Mindegyik csak jelképes összegbe kerülne. Ha nem egészséges, hogy túl sokszor igénybe veszik, akkor lehet szabályilag fékezni. Például ne lehessen azt a házat mégse átírni még egyszer harminc napon belül, hogy a lakásmaffiának ne könnyítsük meg a dolgát.

Központi feladatkörök

Mi az, ami a nagy kasszából finanszírozandó?

- Államapparátus működtetése. Az, ami akkor is pénzbe kerül, ha nincsenek emberek, aik igénybe veszik. Például az okmányiroda működési költségének az a része, ami akkor is megjelenik, ha a kutya se nyit be hozzájuk.
- Honvédelem.
- Rendfenntartás.
- Mentőszolgálat.
- Katasztrófavédelem.
- Tudomány.
- Kultúra.
- stb.

Egyedi feladatkörök

- Szociális támogatás
- Egészségügy
- Nyugdíj
- Környezetvédelem

Ezek persze nagyon nagy gyűjtőfeladatok. Egészen apró részfeladatokra bontandók.

Vám

Ha netán létrejönne egy ilyen adórendszer egy országban, komoly gondjai lennének a külkereskedelemmel. A többi ország zűrzavaros adórendszere miatt az árak összevissza eltérnének. Ezt kölcsönös megállapodások alapján, megfelelő export-támogatásokkal és vámokkal lehetne helyre tenni. A koncepció alapja az esélyek kiegyenlítése. Tehát nem azt kell kompenzálni, hogy a szomszéd ország hasonló terméke túl olcsó, hanem azt, hogy odaát túl sok támogatást adnak a termeléshez. De ez úgy is igaz lehet, ha az ottani támogatások ellenére már eleve drágább az ő termékük. Ilyen különbségek főként a mezőgazdasági termékeknél jöhetnek elő, a különböző természetes adottságok miatt.

Nevezéktan

Másképp használok bizonyos kifejezéseket, és eddig összevissza is használtam őket. Mostantól:

- Adó: két fajtája van, a jövedelemadó és a vagyonadó.
- Járulék: minden olyan teher, ami célirányos. Vagyis az összes többi.
- Illeték: az apparátus működtetésének költsége magáncélra.

Utópia-okosságok

2:45 | ötlet

Mert nem csak gondok vannak ám. Nézzünk pár szép domborítást. Ugye a lényeg az, hogy minél kevesebb pénzt szedjünk el az emberektől, és minél kevesebb dolgot támogassunk. Így mindenki szabadabban dönthet, hogy a sok pénzből melyik drága dolgot veszi meg, ahelyett, hogy a kevés pénzből a támogatott dolgokat keresné.

(Előzmények 1 2 3 4 5 6.)

Fűtési költség

Legyen a példa egy átlagközeli kétgyermekes család, akik a fehér gazdaságban dolgoznak. A borítékban nettó 100 ezer van fejenként, ami húzós. Ha jól tévedek, most épp a második gyerektől kezdve lehet valami plusz pénzt kapni, szóval van nekik kétszázezernél picit több havonta. Kapnak gázártámogatást bőven, így havi huszasból úgy-ahogy kifűtik a kockaház minden helyiségét. A nyílászáró-cserére gondolni se mernek, mert hét kilónál kezdődik minden megoldás, amit az állami támogatás épp csak hat kilóra bír lenyomni. Felére csökkenne vele a fűtési költség, de a gázártámogatás ezt elmismásolja, és azzal a különbözettel már sose gazdálkodják ki. Ez van most.

Az én modellemben, mivel a munkáltató csak az alap-adókulcsot vonja le, kézbe ad 250-260 ezer forintot. Mondjuk legyen a példa kedvéért 260. A családra kivetítve ez 130-as átlag, amit szociálisan kiegészítenek (150 az irányszám) 140-re. Tehát 560 ezerből gazdálkodnak. Viszont nincs gázártámogatás, a havi fűtési költség 50 ezer forint. A nyílászáró-csere hétszázezer, de inkább a jobb minőséget választják, és egy milláért cserélnek az egész házon, mert ha a fűtási költség leesik tőle havi 15-20-ra, úgyis hamar kigazdálkodják.

Nyugdíjasok utazása

Most minden 70 év feletti ingyen utazhat. Támogatjuk a nyugdíjasokat, ami szép, csak van vele nem kevés probléma. A nyugdíjas többnyire se nem könnyebb, mint egy másik utas, se nem foglal el kevesebb ülést. Ugyanúgy növeli a működési költségeket, mint bármelyik másik utas. Ezt a költséget helyette valakinek állni kell. Vagy a közlekedési vállalat bukja, vagy inkább a nagy közös kassza. Vagyis mi. Amivel még mindig nincs probléma, mert azért tesszük be azt a sok pénzt abba a nagy közös kasszába, hogy az olyan rászorulókat, mint a nyugdíjasok, támogassuk belőle. A baj csak az, hogy ezt most rosszul tesszük.

Először is, nem minden nyugdíjas utazik. A többség inkább szeret otthon ülni, mert egészségi állapota miatt kockázatos kimozdulnia. Elmegy havonta kontrollra, meg gyógyszert felíratni, de egyébként inkább nézi a tévét, és kihozatja az ebédet vagy a hozzávalókat. Ő van nehezebb helyzetben, mert a szociális munkás nem fog neki elcaplatni az akciós cukorért a város másik végébe, viszont őt támogatjuk kevésbé. Ezért az ingyenes utazás diszkriminatív. Olyan, mintha adnánk minden nyugdíjasnak egy csekkfüzetet, amit korlátlanul kitölthet, de csak utazásra. Egyik nyugdíjas nem használja, a másik minden nap kétszer elmegy templomba, mert "ingyen van", és mert szerencsés, és mozgékony.

De van még egy bibi ezzel a mostani rendszerrel. Elmegy mondjuk a fentebb említett mozgékony néni kétszer imádkozni, és "elkölt" jelképesen 600 forintnyi utazási csekket naponta. Ezt megteszi minden nap, és bizony el is költ havonta nagyságrendileg egy huszast. Megteheti, mert neki ingyen van. Mi meg a közösből 20 ezer forintot szépen elköltünk erre a célra.

A kérdés az, hogy ha a néninek a kezébe nyomnánk a havi 20 ezer forintot azzal, hogy mostantól meg kell venni a jegyet, menne-e kétszer busszal a templomba naponta. Meggyőződésem, hogy nem. Kiderülne, hogy mi a fontos. Kiderülne, hogy elromlott a mosógépe négy éve, és azóta kézzel mos, mert a nyugdíjából nem futja újra. Vagy a porszívója romlott el. Vagy a tévéje. De felőlem nyílóbukópántos ütőröpítő-törőt is vehet belőle, a lényeg az, hogy ő döntse el. Mert most ezt nem engedjük meg neki.

Nagyon pontosan tudom, hogy ez a mostani rendszer főként marketingfogás. Úgy csinál a kormány, mintha ő minden nyugdíjasnak felajánlaná, hogy utazzon orrba-szájba, aztán szétteszi a kezét, mert ő arról nem tehet, hogy nem utazik mind. Valójában ezt nagyon pontosan fel lehet mérni. Lehet tudni, hogy 5%-uk fog csak utazni. Nagy szavak mögé kevés pénzt kell tolni, és ez praktikus.

Ha azt mondanám, hogy legyünk korrektek, és osszuk szét az imádkozós néni havi húszezrét, fejenként csak ezer forint jutna nyugdíjasonként. Mindenki csak legyintene. Igen ám, de vajon hány ilyen fejenként ezres tétel van elbújtatva a mostani rendszerben? Hány adó- és járuléktörvényben szerepel az, hogy "kivéve nyugdíjasok"? Ezek mind ugyanígy működnek: van, aki igénybe veszi, van, aki nem. Aki igénybe veszi, az buzgón, mert örül. A többi meg elesik a támogatástól.

Én kikotornám az összes ilyen bújtatott és kevésbé bújtatott támogatást, osztanék, szoroznék, és az így keletkezett költségvetési többletet simán hozzácsapnám a nyugdíjakhoz. Lehet, hogy havi 50 ezerrel is megtolná átlagban. A többség nagyon jól járna, mert valóban ő döntené el, hogy mire akarja használni ezt az immár kézhez kapott támogatást.

2007. szeptember 27.

Kedvenc utópiámról még

23:15 | ötlet

Persze, hogy az adórendszer. (Előzmények 1 2 3 4.)

Miért utópia? Két okból. Egyrészt ez a parlamentáris demokrácia, amit itt döcögve művelünk, nehézkes, évezredek alatt tudna egy ilyen volumenű átalakítást véghez vinni. Ráadásul külföldön is szarul csinálják a dolgokat, és egy bizonyos szinten túl nem lehet ellene menni a nemzetközi tendenciáknak. Mindegy. Agyalni azért jó róla.

Alaposan átgondoltam a dolgokat közben. Legfontosabb újdonság, hogy az eddigi legkomolyabb költséget kivezettem egy új adónembe. Két legyet ütök vele egy csapásra: mostantól kezeli a vagyonosodást is a rendszer, és a szociális támogatás sem a büdzséből megy eztán. (Minél kevesebb célt szolgál a központi kassza, annál jobb, ugye.) Valahogy így néz ki a dolog:

A vagyonadó

Mindenkinek, aki gyanakszik, hogy az ő vagyona elérhet egy bizonyos, központilag meghatározott értéket, vagyonbevallást kell készíteni. Ezen minden vagyontárgyat szerepeltetni kell, ami meghaladhat egy bizonyos értéket. Értelemszerűen ingatlannal kezdődik a dolog, de mennyiségtől függően bármi, tényleg bármi szerepelhet rajta. Tehát, hogy konkretizáljam, mindenki, akinél elképzelhető, hogy a 20 milliót eléri az össz vagyona, fel kell, hogy írjon minden tételt, ami eléri a 100 ezret fajtánként. (Ezer tonna kommunális hulladék is lehet tétel.)

Szúrópróbaszerűen ellenőrzik, hogy beadja-e, akinek be kell adni. Viszont a bevallási kötelezettség nem azonos az adózással, mert az adómentes értékhatár mozog, és mindenképp jóval föntebb van. Mondjuk beveztéskor 50 milliónál indul, és az általa finanszírozott szociális kassza feltöltöttségétől függően csúszik föl-le. Tehát, a példánál maradva az össz vagyon 50 millió feletti részének x százaléka a vagyonadó.

Természetesen itt is családi adózásról beszélünk, tehát az egy főre eső vagyont kell nézni. Ez csak első ránézésre komoly kibúvó, mert ha valakinek milliárdjai vannak, akkor majdnem tökmindegy, hogy hányszor 50 millió lesz az adómentes része, a lényegi részét muszáj lesz leadóznia. Márpedig az a lényeg, hogy a minél gazdagabbaknak kelljen minél többet beletenni ebbe a kasszába.

A rossz hír az, hogy a cégek esetében nincs vagyonadó. Maga a cég a vagyontárgy, és adózni kell utána, bocs.

Nem kis tételről van szó. Komoly szabályozási funkciója van, mert a "sokat keresek, tehát befektetek, és azzal még többet keresek" spirál egyedüli fékjét képezi. A felhasználása is komoly igényt támaszt, tekintve hogy az én rendszeremben nincsen semmi bújtatott támogatás, az összes szociális célú támogatás egyösszegben kifizetésre kerül. A leggazdagabbak fizetik a legszegényebbeket, és ez így van jól.

No, akkor következzen a felhasználása.

Szociális támogatás

Nincs olyan, hogy minimálbér. A mostani rendszerben kinyílik a bicska mindenkinek a zsebében, aki munkával keres ugyanannyit, mint a másik semmittevéssel. Ezt is másképpen csinálnám.

Ugyebár nálam az egyetlen igazi adónem, ami a büdzsét adja, a jövedelemadó. Ez általános, egy kulcsos, és nincs adómentes része. (Az adómentes sáv és a sávos adókulcs mint olyan is a bújtatott szociális támogatás egy formája.) Tehát megkeresi az annyi amennyit a delikvens, és lecsapjuk belőle a fix százalékot. Ez után lép be a képbe a szociális támogatás.

Van egy vezérösszeg, ami legyen a példa kedvéért 150 ezer. A szociális támogatási rendszer a lefelé való különbség felét fizeti ki, egy főre. Tehát keres a polgár mondjuk 200 ezret, leadózza belőle a mondjuk 40%-ot (bár, ha kiveszem a büdzsből most a szociális kasszát, akkor gyanús, hogy ez itt már nagyon nem fog a 40%-ra hasonlítani, lezuhan 15% környékére, de most mindegy), egyedül él, az 120 ezer. Ez 30 ezerrel kevesebb, mint a 150 ezer, tehát a szociális kassza kiegészíti 15 ezerrel, és lesz belőle 135 ezer. Ezután lehet leemelni a bármiféle egészség- és nyugdíj-biztosítási havi összegeket.

Másik példa. Lusta tróger nem keres egy fillért sem, az 150 ezerrel kevesebb, mint a 150 ezer, a szociális kassza ezt annak felével, vagyis 75 ezerrel honorálja. Ebből lesz kifizetve egészség és nyugdíj, kötelezően választható módon. Tehát többel támogatja azt, aki kevesebbet kap, mégsem kaphat soha annyit, mint az, amelyik keres is.

A 150 ezer, mint vezérösszeg bevásárlókosárhoz van igazítva, tehát inflációkövető. A támogatás számítási képletének többi része fix, tehát a szociális kasszának az elköltése rugalmatlan. A feltöltésének kell idomulnia hozzá, ami az adómentes sáv tologatásával valósul meg. Illdomos egy kívánatos letéti össztömeget (például az egy évi kifizetések teljes összege) lefixálni, és azt kell célozgatni alulról-felülről az adósávok állítgatásával, évről-évre.

2007. július 21.

Hajléktalankérdés

9:40 | ötlet

Túlságosan össze kéne szedni a gondolataimat, hogy a sebesség-korlátozásokról szóló "regényfolyamot" folytassam, inkább nézzünk most valami egyszerűbbet.

Először nem árt tisztázni pár fontos dolgot.

Úgy gondolom, hogy alapvetően minden embernek joga van hozzá, hogy maga válassza meg lakóhelyét és lakáskörülményeit. E jog gyakorlása az anyagias társadalomban azonban szükségszerűen korlátozódik. Ha nincs pénz drága lakásra, csak olcsó jöhet szóba. Ha nincs pénz semmilyen lakásra, akkor jön az utca.

Azt is gondolom, hogy elviekben bármelyikünk kerülhet olyan helyzetbe, hogy egyszer csak nincsen fedél a feje fölött. Ez semmiképpen nem jó. Kizárnám azt a lehetőséget, hogy valaki a mi éghajlatunk alatt a nomád életmódot részesítené előnyben. Mégis, a többség, ha ilyen helyzetbe kerülne, összekapná magát, és minden erejét a megoldásra koncentrálná. Azok, aki magatehetetlenül fekszenek az utcán azok, akiknek nincs ilyen képességük. Ők segítségre szorulnak.

Továbbá azt is gondolom, hogy meg kell különböztetni a hajléktalanságot a mások zaklatásától. Nagyon sokféle módon lehet pénzt keresni. Az egész munkaidős állás nagyon fontos, ha valaki lakást akar fenntartani. Ha valakinek nincs mit fenntartani, kevesebb is elég lehet az életbenmaradáshoz. Azok, akik az utcán kéregetnek, vagy egyszerűen többet akarnak (tudniillik nincs az a pénz, amit ne bírnának elinni), vagy egyszerűen csalók, és a könnyű pénzkeresetre fáj a foguk. Az, aki pénzt ad nekik, vagy bedől a csalásnak, vagy egy kilátástalan élethelyzetet támogat.

Nem csak a lakóhelyhez való jog létezik. Jogom van hozzá, hogy ne hányjam el magam az aluljáróban, a buszon, jogom van hozzá, hogy ne zaklassanak, miközben az utcán sétálok. Úgy gondolom, ezeket a jogokat egyszerre kellene érvényesíteni.

Félreértés ne essék: nem sajnálom a pénzt a hajléktalanoktól. Ellenkezőleg: szerintem az ő helyzetük megoldása rendkívül költséges, és a társadalomnak kötelessége, hogy ráköltse azt az összeget. Viszont a pénzt a megoldásra kell fordítani, nem pedig a kilátástalan helyzet fenntartására.

Nézzük, hogyan.

Először is kellene minden szempontból kifogástalan hajléktalanszállókat építeni. Megfelelő számban, megfelelő minőségben. A kifogástalanság nem kényelmet takar. Nem megnyugtatni kell őket, hanem felrázni. A kifogástalanság jelentsen egészséges, biztonságos, tartós szálláshelyet, orvos, pszichológus és szociális segítő jelenlétével. Legyen minden mosható, higiénikus, méregdrága, de törhetetlen és mozdíthatatlan.

Kellene azután egy törvény, amely alapján "feljelenthetővé" válnának az utcán látott hajléktalan, vagy annak tűnő emberek. A maguk és mindannyiunk érdekében.

A zöld számon bejelentett hajléktalanokhoz speciális mentőegység száll ki, akik először meggyőződnek róla, hogy az illető tényleg hajléktalan, és ha igen, gondoskodnak az elhelyezéséről. (Ha nem az, akkor hazaszállítják a magatehetetlen embert.) A hajléktalanszálláson megfürdetik, fertőtlenítik, gyógykezelik. Az ingóságait is fertőtlenítik, és biztonságosan elhelyezik. Ruháit kimossák és elteszik, mert kap másikat, tisztát, épet. A szállón kapható ruházat turkálóból származik, és lehet belőle válogatni. Minden ruha belső oldalát sűrűn megjelölik a szálló pecsétjével, hogy ne lehessen üzletet csinálni a ruhák onnan való kihordásából.

A legtöbb esetben elvonókúrára is szükség van. Ha már tiszta a feje, és a pszichológus szerint is képes dönteni a saját sorsa felől, akkor kiengedik. Visszatérhet bármikor, használhatja a szállót, mint albérletet. Munkalehetőség is van a szállón belül, hogy amíg nem képes annyira összeszedni magát, hogy munkát találjon, addig is legyen pénzkereseti lehetősége.

A cél azonban mindenképpen ezeknek az embereknek a társadalomba való visszavezetése. Ha gyógyíthatatlan elmeprobléma húzódik meg a háttérben, akkor gyámság alá kell őket helyezni, és a gyám feladata megakadályozni, hogy még egyszer kilátástalan helyzetbe kerüljenek. Az épelméjűeket pedig fel kell rázni, és meg kell nekik mutatni a kivezető utat. Őket szociális segítő veszi kezelésbe, és "nem hagyja élni", vagyis nem hagyja, hogy a kényelmes megoldást válasszák.

A magam részéről az egyházakat is bevonnám. Illetve megpróbálnám bevonni, aztán legfeljebb a vérbe frocliznám azokat az egyházakat, akik rangon alulinak tartanák az embertársaikkal való foglalatosságot.

Tehát először meg kell szüntetni az életveszélyes, megalázó, emberhez méltatlan és a társadalmat megbotránkoztató életmódot. Azután stabilizálni kell egy szükségszálláson való életmódot, végül mutatni kell egy kivezető utat.

A kivezető út lényege hármas: munka, család, otthon. A hajléktalan problémájának csak a kívülálló számára szembeszökő, de nem feltétlenül legkellemetlenebb része az otthon hiánya. Ha lenne párkapcsolata, ha lenne (igazi) családja, az nem engedné, hogy az utcára kerüljön. Ha lenne kiért küzdenie, keresne állást, lenne pénze, és akkor lenne otthona is. Az otthon csak következmény. Oda kell eljuttatni mindannyiukat.

Szerintem erre a célra nem lehetne túl sokat költeni. De minimum annyit kéne, hogy senki, soha többet ne maradjon az utcán. Ez a társadalom mércéje is egyben.

2007. július 1.

Az adórendszeremről, harmadszor

6:05 | ötlet

Itt kezdtem, és itt folytattam. Most a társadalombiztosítás jön.

Tehát, az alapot a kötelezően választható egészségbiztosítás és nyugdíjbiztosítás képezi. Minden felajánlott lehetőségnek biztosítania kell egy megfelelő szintet. Nevezzük ezt alapszintnek. Ezt mindenkinek meg kell kapnia, ebből a társadalom nem enged. Persze, ha valakit felvet a pénz, nem mondhatjuk neki, hogy ne luxuskórházban kezeltesse magát, ezért léteznek felsőbb szintek. A lényeg, hogy az alapszint tényleg a megfelelőt jelentse.

Most jön a neheze.

A "minden kerüljön annyiba, amennyibe kerül" elv szorgos alkalmazása itt etikai kérdéseket vet fel. Van, aki életében soha nem lesz beteg, és van, aki többet van kórházban, mint otthon. Vannak csak nagyon költséges terápiával gyógyítható betegségek. Fizessen-e többet az, akinek (várhatóan) többe kerül a gyógykezelése?

Az etikus válasz természetesen az, hogy nem. Viszont szükségesnek tartom részletezni, hogy hogyan nem.

A gyógykezelés szükségét okozhatja öröklődő baj, helytelen életmód, környezeti ártalom, baleset, fertőzés. A kérdés az, hogy a beteg, vagy bárki más tehetett volna-e azért, hogy elkerüljük a betegséget. Vegyük sorra.

- Öröklődő betegségek: nyilvánvalóan ez ellen a beteg nem tehetett semmit. Ma már egyre nagyobb pontossággal meg lehet állapítani, akár már a születés előtt, hogy mi lesz a kór. Ha nem halálos, akkor bizony nincs ok arra, hogy a gyermek ne szülessen meg. Ezt tudni nagyon is lehet, de bekalkulálni tilos. Gondolkodom rajta, hogy az ilyen betegségekre akár külön központi alapot hozzanak létre, és a pénzintézeteknek ne is kelljen foglalkozni ennek a biztosításával, hogy még véletlenül se lehessen belőle baj.

- Helytelen életmód: azt gondolom, hogy az én módszerem itt tud brutálisan nagyot domborítani. A betegségek döntő hányadánál kimutatható a helytelen életmód hatása. Az én megoldásom során a háziorvos egyik fő feladata lenne ezekre a hatásokra felhívni a figyelmet. Ha érzékeny a bőre, ne menjen ki a napra. Kiment a napra, mert hülye volt, bőrrákot kapott, hát azt bizony ki kell fizetnie. Durvának hangzik, pedig csak a rossz rendszerbe belegyöpült agyunk mondadta velünk, hogy szegény, hogy kibasznak majd vele. Nos, az a kezelés most is annyiba kerül, csak most büntetlenül herdálják a hülyék a mások pénzét. (Hülyék egyértelműen, mert ki akarna szándékosan megbetegedni.) A lényeg, hogy ez az aspektus erősen felrázná a társadalmat, hogy vigyázzanak már az emberek az egészségükre kicsit jobban, mert nem csak rossz lesz nekik, ha betegek, de bizony pénzbe is kerül, amit ma helytelen módon még nem érzékelnek.

- Környezeti ártalom: az esetek többségében valaki felelős, és nem maga a beteg. Ha kipufogógázoktól terhes közegben kénytelen élni, és beteg lesz tőle, azt az üzemanyag árába épített egészségvédelmi járulékból kell fedezni. Ha a munkahelyén szív aromás vegyületeket, akkor a munkáltatója fizet majd jó sokat (vagy fölszerel elszívót, ha van esze). Kioldódik a konyhai edényből főzéskor valami vegyület? Fizet a gyártó. Nincs rendes világítás az irodában? A szemműtétet a munkáltató fizeti. Vagyis általában más a felelős, de nem feltétlenül. Ha véletlenül beleiszok a mosogatószerbe, mert hülye voltam, és pohárba töltöttem, amikor kulukadt a flakon, azért nem felelős a gyártó. Én vagyok a felelős, fizetem a kezelést. Persze köthetek olyan külön biztosítást, ami a saját hülyeségemet fedezi ("gyalog-casco"), de annak már nincs köze az egészségbiztosítás finanszírozásához.

- Baleset: azt kell tisztázni, hogy az illető kereste-e a veszélyt. Az extrém sportokat űzők bizony fizessenek, vagy kössenek külön biztosítást. A munkahelyi balesetekre sincsen pardon. Tessék megfelelő körülményeket teremteni, vagy kifizetni a baleseti ellátást. Közlekedési balesetnél az elkövető felelősségbiztosítása fizet. Elég egyértelmű, hogy ennek a rendszernek fontos eleme a saját testi mépségünkre kötött "casco".

- Fertőzés: van egy elvárható magatartás, de ezt kár is ragozni. Senki sem áll oda, hogy tüsszögjön rá egy influenzás. Tehát a fertőző betegségeknél nincs külön felelős.

Összefoglalva: a vele született és a fertőző betegségek kivételével mindig megkeresném a felelőst, és beszedném tőle a pénzt. A felelős lehet maga a beteg is, ezért célszerű (bár nem kötelező) a saját testi épségére külön balesetbiztosítást kötnie mindenkinek. A született betegségek kezelése központi alapból történik.

Ez volt az egészségbiztosítási része. A nyugdíjrendszer már egyszerűbb kérdés.

A kórisme sajnos kihat a várható életkorra is, amit a szívtelen biztosítók szeretnek megsaccolni. Megtehetik, viszont be nem kalkulálhatják. Csak azt számolgathatják, hogy az illető mennyit fizetett be a saját nyugdíjalapjába, és a konstrukció szerint az mennyi életjáradék, illetve milyen összeggel kell majd elszámolni az örökösök felé. Az arányoknak minden embernél ugyanannyinak kell lenniük. Ennyi.

2007. június 23.

Még az adórendszeremről

3:16 | ötlet

A "minden kerüljön annyiba, amennyibe kerül" elv végiggondolása érdekes következményeket szül.

Példának okáért ott van az utazási bérlet és a törzsutas-kedvezmény, melyek közül csak az utóbbi felel meg az elvnek. A bérlet egy rossz szabályzót tartalmaz, egy olyan szabályzót, amely sok utazásra ösztönöz, mert "ingyen van". Nos, nincs ingyen. Pontosan ugyanannyi költséget indukál a bérletes utas szállítása, mint a jegyet váltóé, és nem látom az okot, hogy miért fizetne kevesebbet. (Az egyedüli ok a mennyiségi kedvezmény, ez az, amit a törzsutas jellegű kedvezmények hajszálpontosan alkalmaznak.)

Ha valakinek (mint ahogy nekem is) erről az ugrik be elsőnek, hogy akkor drága lesz a közlekedés, az azt mutatja, hogy mind a régi rendszerben gondolkodunk. Igen, el van ültetve az agyunk sarkában, hogy van, amit ingyen lehet kapni.

DE NINCS ILYEN! Semmi sincs ingyen!

A bérlettel (vagy akárhogyan) ingyen utazók utazásának költségét valaki kifizeti. Vagy a menetjegy árak lesznek irreálisan magasak, vagy ilyen-olyan úton ide csorog el a nagy közös kassza egy része.

(Értelemszerűen ez az elv jó költségszámítást feltételez. Nyilván egy busz közlekedtetése nem fog tízszer annyi költséggel járni egy útvonalon, ha öt utas helyett ötven ül rajta. A jegyárak számításánál ezt figyelembe kell venni. De a bérlettel rendelkező aligha fogja azt nézni, hogy hopp, itt kevesen vannak, akkor most nem okozok túl nagy költséget, ha ide felülök.)

Tehát az én rendszeremben csak olyan bérlet lenne, ami érvényesítendő minden utazáskor, és valamilyen rendszerben (feltöltőkártya stb.) rendezi az utazásszámnak megfelelő díjat. Amiben értelemszerűen lehet mennyiségi kedvezmény.

***

Sőt, az elv kiterjeszkedik a diákkedvezményekre is. Attól eltekintve, hogy egy gyerek könnyebb, és többen is elférhetnek egy ülésen, itt is van egy furcsa kedvezmény beépítve. Ennek kapcsán tisztázni kell pár dolgot.

Fontosnak tartom, hogy a felnövő generáció érezze a szabadság szellemét. Utazhasson sokat, lásson minél többet. Az "ülsz a valagadon, mert nincs pénzünk rá" nem jó módszer a felnevelésükre. Ez azonban nem mond ellent a "minden kerüljön annyiba, amennyibe kerül" elvnek.

A közlekedési vállalatok helyében kidolgoznék diákbérlet feltételeket. Olyat, ami például növeli a járatok kihasználtságát. Meg lehetne propagálni, hogy hol, mely járatok futnak alacsony kihasználtsággal, és oda lenne érvényes a diákbérlet. Amikor pedig megvan a konstrukció, ki lehetne adni külső finanszírozásra. Találják ki a pénzintézetek, hogy szerintük mennyit ér egy ilyen bérlet. A pénzintézet fogja kifizetni a valós utazási költségeket, a diák pedig megveheti az ilymódon versenyben kialakított árú bérletet. Valószínűleg nem lenne irreális a költsége, mert hasonló jelenség játszódna le, mint az "annyit ehetsz, amennyi beléd fér" típusú étkezdékben, ahol mindenkinek felcsillan a szeme, aztán mégse bír annyit magába tömni.

Természetesen a diák nem csak a félig üres buszokra szállhatna fel. Ha muszáj máskor utaznia, megveheti az egész árú jegyet is. (Ami ne feledjük, hogy kevesebbe kerülne, mint most, mert megszabadulna a sok ingyenutazás finanszírozásának terhétől.)

2007. június 14.

Sennáról még

19:35 | technika | sport

Mert jól esik.

***

Emlékszem egy futamra, valami erdős, "külterületi" pályán volt, tán 89-ben. Senna szokás szerint már az elején leszakította magáról a mezőnyt, és körözött békésen magában. Látványnak nem túl izgalmas, ezért többnyire a dobogós helyekért folyó tülekedést mutatták. Viszont néha csak oda kell kapcsolni az élen álló pilótára is, tehát váltogatták. Senna megy magában, úszik az autó, olyan óvatosan ereszti be a kanyarba, mintha fájna neki, lágy íven gyorsít ki, szinte simogatja. Váltás, és látjuk a többieket, ahogy tolják lefele egymást. Csupa dinamizmus, csupa lóerő. Cikk-cakk, látszik, hogy borzasztóan gyorsak. Előzési kísérlet, visszaverés, újabb kísérlet, más ív, korrigálás. Váltás, Senna, úszás, simogatás. Váltás, többiek, lóerő, dinamika. Váltás, és operaária, mondjuk Pillangókisasszony. Váltás, és dübörgő zene, mondjuk Yellow.

Egy idő után persze elkezdtem finoman aggódni. Nem fogják ezek utolérni? Szerencsére Dávid Sándor jó gondolatolvasó, és csöndben aládörmögte, hogy a látvány ne tévesszen meg senkit. Senna folyamatosan kb. 1 másodperccel gyorsabb körönként bárkinél a pályán.

Aztán később hallottam, hogy Jackie Stewart a versenyző-iskolájában pont azt oktatja, hogy bizony lágyan kell menni, ha valaki igazán gyorsan akar menni.

***

A (nagy) versenyzők pályafutása kb. úgy osztható szakaszokra, hogy először csak az edzésen gyorsak, de a futamon a rutinosak legyőzik őket. Aztán később már a futamon (is) gyorsak, tehát győzelmeket szereznek, de a rutinosabb, szorgos pontgyűjtő öreg rókák nyerik a címet év végén. Még később eljön az az időszak, amikor még gyors az edzésen, de már világbajnok is bír lenni. Majd elkopik az edzési vehemencia, és csak a futamra koncentrál. Majd, ha még erre is futja időből, akkor eljöhet az az időszak, mint pl. Prostnál, hogy már futamot se nagyon van kedve nyerni, viszont év végén mégis őt kell legyőzni a pontversenyben.

Sennában sajnos nagyon sok maradt. Halála napjáig ő volt az egyes számú edzésmenő. Hiába húzott le tíz évet, még éhes volt a futamelsőségre és a győzelemre is.

Legjobban ezt talán az példázza, amikor egyik (szintén meg nem mondom melyik) futamon már az edzés első részében egy másodperces előnnyel megszerezte az első rajtkockát, amibe a többiek csöndben beletörődtek, tekintve hogy lehetetlenség volt, hogy megközelítsék. Erre amikor már csak percek voltak hátra az edzésből, újból kijött Senna, és ment egy olyan kört, amitől mindenki csak hápogni tudott. Úgy érezte, hogy maradt még benne, ezért kiment megfutni azt az elképzelt kört. Fél másodpercet faragott a saját idejéből. Már senkivel sem versenyzett, csak önmagával, és az órával.

***

Senna már évek óta a McLarenben ült, amikor leszerződtették mellé Gerhard Bergert. Berger már előzőleg is a Forma-1 egyik élmenőjének számított, és borzasztóan nagy tisztelője volt Sennának. Egy percig sem gondolta, hogy versenyre kelhet vele, viszont elhatározta, hogy kitesz magáért, és nem marad szégyenben. Történt pedig ekkor, hogy Senna szokását meghazudtolva (ő volt a legszívósabb tesztpilóta) úgy döntött, hogy neki is kijár egy kis pihenés, és elhúzott egész télre csajozni, vízisíelni, magát jól érezni. Berger meg úgy gondolta, hogy akkor viszont legjobb lesz, ha a neki ismeretlen autót egész télen teszteli, és segíti továbbfejleszteni. Így is lett. A következő évi McLaren teljes egészében Berger tesztmunkája alapján készült. Gyors is volt, és Berger kiismerte minden porcikáját.

Aztán tavasszal előkerült Senna, lebarnulva, beleült az új autóba, és azonnal fél másodperccel gyorsabb kört ment Bergernél. Berger mondta, hogy ez kész, ő ezt nem érti, ilyet nem lehet.

Berger egyébként jó ember. Ha jól emlékszem, Senna halála is közrejátszott abban, hogy a visszavonulását eldöntötte.

***

Végül megpróbálom emlékezetből idézni a Sennáról szóló viccet Dávid Sándor könyvéből. Ez még életében született.

Az ifjú autóversenyző meghal, és a mennybe kerül. Fogadja Szent Péter, és közli vele, hogy most minden vágya teljesülhet. Tessék itt egy csoda-Ferrari, és álmai pályája. Körözhet kedvére, de vigyázzon, mert az autó ezer lóerős.

Az ifjú titán teszi a dolgát, sorra futja a jobbnál jobb köröket. Végül már úgy érzi, hogy elérte a limitet, annál gyorsabban nem lehet menni. De egyszer csak feltűnik hátulról egy autó, egy villanás, megelőzi, és otthagyja. A versenyző alig bír felocsúdni. Olyan gyorsan történt mindez, hogy meg se bírta nézni rendesen a másik autót. Csak annyi maradt meg, hogy a sisakon zöld és sárga csíkok. Rohan a boxba.

- Senna is itt van?
- Senna? Jaaa, az nem Senna, az a Jóisten, csak azt hiszi magáról, hogy ő a Senna.

2007. május 20.

Az én adórendszerem

12:39 | ötlet

Szerintem nem lehet ördöngősség ilyet kitalálni. Ugorjunk is neki.

Jelszavak: egyszerűség, átláthatóság, elszámoltathatóság.

Kell először is egy, azaz egy darab globális adó. Ennek kell fedeznie az apparátus működtetését, valamint az olyan állami feladatokat, amik nem költségelhetők le jól. Jellemzően ilyen feladat az oktatás. És igen, nálam az oktatás teljesen ingyenes lenne.

Ez az egy adó jövedelemadó típusú lenne. A két változata a jövedelemadó és a társasági adó, de valójában ez a kettő egy és ugyanaz. Felesleges a költségek tologatásával vesződni, mindenhogy ugyanannyi lesz az adó. Aminek a kulcsa természetesen fix. Nincs kedvezmény, mint ahogy sehol nincsen, senkinek, mert azt majd a szociális juttatás fogja intézni.

Két nagy közfeladat nincsen benne a jövedelemadó hatáskörében, mégpedig azért, hogy bevonhaó legyen alternatíva. Ezek az egészségbiztosítás és a nyugdíjjárulék. Kötelezően választható mindkettő. Vagyis lehet választani az állami megoldást, vagy helyette a biztosítók által kidolgozott modellek valamelyikét. Természetesen minden ilyen biztosítási modellre állami garancia van, mert nem hagyjuk cserben a polgárokat.

Ami viszont nem globális, vagy globális feladat, de jól költségelhető, az külön adónemet képez. Ilyen például az úthasználati díj. Nyilvánvaló, hogy nem mindenki közlekedik ugyanannyit, tessék hát arányosan fizetni. Ennek az egyetlen adónemnek kell fedeznie az úthálózat kiépítésének, fenntartásának a teljes költségét. Ezt, és csakis ezt. Ez az egyetlen adó terhelné az autóstársadalmat.

A speciális (tehát nem globális) adók között megemlíteném például a környezetvédelmi adót, ami értelemszerűen a cégeket sújtja annak arányában, amennyire károsítják a környezetet a termékeikkel. Ennek az összegét teljes egészében környezetvédelemre kell fordítani. Hasonló az egészségvédelmi díj, ami az egészségkárosító termékek plusz díja lenne. Ide tartoznak a függőséget okozó dolgok is: cigaretta, alkohol, szerencsejáték stb. Az ezekből befolyt plusz adót a káros hatások enyhítésére kell fordítani.

Persze kell még egy csomó speciális adó, a speciális esetekre, de azok logikája is hasonló lenne: fizesse meg a tevékenysége által okozott költséget az, aki a tevékenységet végzi, és az adónem folyjon be külön kasszába, ami kifejezetten annak a bizonyos költségnekvan fenntartva.

Eltörölném az összes szociális alapú támogatást, és bevezetnék helyette egyet. Nem lenne nyugdíjasbérlet, nem lenne különféle ingyenesség, gázártámogatás, ilyen-olyan kedvezmények. Szembesüljön csak mindenki vele, hogy valójában mennyibe kerül az, amit ő használ. De kapjon egy precízen kiszámolt (és az arányok eltolása miatt mai szemmel brutális összegű) jövedelemkiegészítést az, aki rászorul. Aztán amikor megkapta, eldöntheti, hogy a sok (drága) dolog közül melyiket veszi igénybe. Ez szépen elsimítana minden feszültséget, amit a mai kaotikus megoldás okoz.

Ennyi :)

Áfa nincs, jövedéki adó nincs, füstadó nincs, és az a sok globális adónem, aminek csak az a célja, hogy pumpoljuk meg azt, akinek van pénze, az sincs.

Na, milyen?

2007. május 15.

Brazil az élen

15:26 | technika | sport

A hétvégén egy újonc brazil állt a dobogó tetején, és erről eszembe jutott valaki. Kicsit nosztalgiáztam. Pár érdekesség, hogy aki nem követte az eseményeket tizen-huszon-éve, az is tudja, milyen is az autóversenyzői nagyság.

***

Azt mondják, Monaco a Forma-1 fellegvára. Technikás pálya, ezért ott eltörpülnek az autók közötti különbségek, és kijön a versenyzői tudás. Emellett az a legnézettebb, legfontosabb verseny. Mindenki ott szeretne leginkább nyerni.

Senna tízszer állt rajthoz Monacóban, és ebből hatszor nyert. Egyszer eldobta a vasat az alagút bejáratánál, amikor már majdnem lekörözte a második helyezett csapattársát (valami Prost nevű akárkit). "Megunta olvasni a hirdetéseket" így az angol kommentátorok. A legelső évadjában pedig azért nem nyert, mert idő előtt leintették, botrányos módon. Még kétszer azt hiszem második lett, okkal. Mindenki tudta: ha Monaco, akkor Senna. Bármilyen autóval.

***

Azt mondják, a tapasztalat rengeteget számít az autóversenyzésben. Versenyzők, csapatok, gyártók, gumisok gyűjtik az adatokat évről-évre, hogy egyre jobban fel tudjanak készülni a sajátosságokra. A nagy csapatoknak ez is az egyik előnyük: rengeteg ilyen tudás halmozódott már fel náluk.

Senna már nagyon világbajnok volt, és persze minden versenyen ő volt a leggyorsabb, amikor bekerült a naptárba Phoenix. Mindenki fogadkozott: ha itt nem, akkor sehol máshol nem tudják megfogni. Minden kezdő úgy érezte, az új pályán több esélye van. Aztán jött az edzés.

A szokásosnál tényleg sokkal szorosabb lett az időeredmény, ugyanis 3 egész 8 tized másodpercnyi volt a különbség az első helyezett Senna, és a 22-ik rajthely között. Vagyis nem sikerült Sennát legyőzni az edzésen.

Volt azonban egy kis bibi.

Senna és a második helyezett Prost között egy egész öt tized másodperc volt a különbség. A második és az utolsó között így 2 egész 3 tized, vagyis ha az időeredményekkel arányosan megjelenítve álltak volna fel, akkor Senna után ki kellett volna hagyni 14 rajthelyet üresen, és aztán következhetett volna a mezőny, zártan.

Tényleg kijöttek a tudásbeli különbségek az ismeretlen pályán.

***

Azt se felejtsük el, hogy lett világbajnok Senna. 87-ben kezdődik.

Volt ugye a Honda motoros Williams, mint sztárcsapat, amelynek a pilótái, Mansell és Piquet egymást gyilkolták az élen. Mögöttük ott sunnyogott Prost a Mclarenben, és óvatos duhajként csipegette a pontjaikat a gyengébb autóval. (Akkoriban a Hondához fogható motor nem volt a Forma-1-ben.) Aztán következett csak a titánként beharangozott, de a jóslatokat valóra váltani nem bíró Senna a szintén Honda motoros Lotusban. Az edzéseken villogott, de a versenyeken nem bírta a szuflát. Mindenki rálegyintett, hogy ez is csak egy beképzelt nyikhaj, azt hiszi, hogy ő találta fel a kormánykereket.

Honfitársak között különösen erős a rivalizálás. Az akkor már háromszoros világbajnok Piquet arca akkora volt, hogy külön méretre kellett hozzá szabatni a sisakot. El is mondta Sennát mindennek, ami hagyján, de el is hitte, amit mond, ami már annál kínosabb lett számára.

Kieszelte ugyanis, hogy ő ugyan nem viaskodik tovább a csapaton belül Mansellel, átül inkább a Lotusba, ami szintén jó autó, mint tudjuk, és szintén Honda motor van benne. Egy füst alatt kiszúr Mansellel, mert ő jóban van a Hondásokkal, és elviszi a Williamstől a Hondát. Persze nem azért ül a Lotusba, hogy cseberből vederbe kerüljön, tehát Sennának meg útilapu. Ez volt a terv.

Igen ám, de van a Forma-1-ben egy Ron Dennis, aki a Mclaren. Más optikával nézi az eseményeket, mint a többiek, több tehetséget fedezett is fel eddig, mint a többiek együttvéve. No, ő úgy gondolta, hogy hátha mégse olyan rossz pilóta az a Senna. Jó lesz Prost mellé másodiknak, majd tanul tőle. Ráadásul Senna is jóban van a Hondásokkal, hátha el tudja hozni magával a motort. Így is lett. A többi már mindenki tudja. Az F1 történetének legfényesebb lapjai.

Piquet meg úgy járt, hogy 88-ban ugyanazzal a Lotusszal, ugyanazzal a Honda motorral, amivel Senna 87-ben edzéselsőségeket ért el volt, hogy még csak kvalifikálni sem tudta magát a futamra. Így derült ki, hogy a Lotus csapnivaló, és csak a gigász Senna bírt belőle eredmény kicsiholni. Piquet meg egy a sok szerencsés világbajnok közül, aki alatt ha a legjobb autó van, akkor bír nyerni, nahát.

***

Volt régen egy poszterem, amin Senna hátsó piros lámpája látszott a vízfüggönyön át. Ennyit láttak belőle a többiek. Nem találtam meg a neten, de sebaj, itt van szemből.

Ayrton Senna da Silva
1960-1994

2007. május 12.

Sebesség-korlátozások eltörlése 6.

7:30 | ötlet | közlekedés

Ez egy sorozat része. Olvasd az elejétől!

első rész << | előző rész <

Mai (rész)téma:

 

Műsorváltozás van.

Közben rájöttem, hogy elébb talán a bevezetés módját kellene tisztázni. Valamint arra is rájöttem, hogy az elitjárőrség részletezését nem úszom meg. Úgyhogy essünk is túl ezeken.

 

A bevezetés módja

A félreértéseket elkerülendő (nevezetesen: a tervezet nem az ámokfutás bevezetéséről szól), célszerű lenne a szigorításokkal kezdeni. Ha lecsupaszítom, az egész áll egy komoly szigorításból (felelősség kiterjesztése), és egy komoly lazításból (határok fellazítása). Kezdjük hát az előbbivel. Ahhoz viszont szükséges az eszköz, ami még előbb van. Az sül ki mindebből, hogy:

1. Elitjárőrség bevezetése
2. Felelősség kiterjesztése
3. Sebességhatárok fellazítása

Haladjunk sorjában.

 

1. Elitjárőrök

Mint már nagy vonalakban említettem, a cél kábé három jelenlegi járőr összeolvasztása eggyé, az eredmény érdekében.

A tézisem az, hogy a jelenlegi közúti járőreink kutyafülefarkát se érnek. Kirohad alóluk a verda, lehagyja őket bárki, megveszik őket kilóra, a csúzlijuk csak arra jó, hogy megsebezzék magukat vele, és különben is, egész munkaidejüket azzal töltik, hogy plusz bevételre vadásszanak. Korruptak, tőlük nem várható el semmiféle pozitív kezdeményezés támogatása. Ők nem azt büntetik meg, aki vétett, hanem azt, akiből pénzt néznek ki. Minél több pénzt, zsebbe, minél rövidebb idő alatt. Ők nem javítják, hanem rontják a morált.

A példaképem a külföldi rendőr, és bizonyos értelemben a hazai motorosrendőr. Az, akitől ha nyomatékosan megkérdezzük, hogy "mennyi", akkor megmondja, de az az összeg már egy másik csekken fog szerepelni, amit megvesztegetési kísérlet büntetése címszó alatt kell majd befizetni, az előzővel egyetemben.

A motorosrendőreink azért nem jelentenek igazán jó példát, mert egyrészt ők csak egy picit kevésbé korruptak, mint autós társaik, másrészt a közlekedés zömét a személyautók teszik ki. Márpedig nagyobb tekintéllyel intézkedhet egy autós egy másik autós ellen.

Ezért én létrehoznék a rendőrségen belül egy elitjárőr-osztagot, országos hatáskörrel. Fő feladatuk a közúti járőrözés lenne, teljesítmény-orientált bérezéssel, de bevethetőek lennének bűnüldözési feladatokban is. A költségek megháromszorozása az alábbiakra terjedne ki:

- Fizetés: az alapbér és a teljesítmény alapján fizetett jutalék együttesen legyen kb. háromszorosa a mostaninak.
- Egyenruha: jó minőségű alapanyagból készített, jó fellépést biztosító, bizonyos értelemben divatos ruha.
- Képzés: beszéljenek nyelveket, menjen nekik a küzdősport, képesek legyenek éles helyzetben célzott lövés leadására, és rendelkezzenek pszichológiai ismeretekkel, hogy szituációkat tudjanak megoldani.
- Jármű: az alapgép legyen egy kényelmi extrákat nélkülöző, de menetteljesítményekben bikaerős, tekintélyt parancsoló modell. Szépnek is kell lennie, külön megtervezendő rá a jelzés.
- Számítástechnika: fedélzeti számítógép, ami kapcsolódik minden szükséges adatbázishoz, hogy azonnal értesüljenek a fejleményekről, illetve utána tudjanak nézni a gyanús körülményeknek.
- Fegyver: választható legyen márkás, megbízható lőfegyver.

Természetesen csak felsőfokú végzettségűek jöhetnek szóba. Jó fizikumú, jó megjelenésű, jó fellépésű, tekintélyt parancsoló gárdát kell toborozni. Az "elit" nem csak egy üres szó, ezek a rendőrök sok juttatást kapnának, hogy sokat is lehessen várni tőlük. Legyen rang az elitosztag tagjának lenni. Ne meneküljenek az emberek a rendőrségtől, hanem harcoljanak a jó képességű emberek azért, hogy bekerülhessenek.

És ennek egy nagyon fontos momentuma: legyen mit veszíteniük.

Az elitjárőrosztag felállításával egyidőben szükséges egy független szervezet létrehozása is. Célszerű, hogy ez alapítványi formában jöjjön létre, valamely emberi jogi szervezet tagozataként. A költségvetési támogatásuk legyen törvényben rögzítve jó előre, hogy ne legyen okuk a hatalommal összedolgozni. Kapjanak szabad kezet, és megfelelő anyagi hátteret a rendőrségi korrupció visszaszorítására.

Ha egy rendszám nélküli, gyárkéményként füstölgő Trabantből kiszálló hajléktalanról kiderül, hogy be van mikrofonozva/kamerázva, és az ellene intézkedő járőr a bíróságon találja magát, ahol is felelnie kell a szabálytalan intézkedésért, akkor szorítottunk visszafele egyet a rendőri korrupción. Ha az ültetett, lefóliázott ablakú Audiból kiszálló kigyúrt-kopasz-aranyláncos-dzsoggingos, láthatóan belőtt emberről derül ki ugyanez, akkor még egyet szorítottunk rajta. Ha van megfelelő költségvetés, és megfelelő szándék, akkor lehetnek ilyen példák. Márpedig kevés példa is elrettentő hatású lenne. És kifejezetten az elitjárőr gondolná úgy, hogy nem éri meg kockáztatni.

Nyomozási feladatokat nem bíznék rájuk, de elfogást igen. Legyen pontszám társítva minden intézkedéshez, és hó végén az elért pontszám alapján jöjjön a prémium. Kapjanak önállóságot: ők döntsék el, hogy mely területen látják célszerűnek tevékenykedni. Ha jók a pontértékek, akkor a teljesítmény-orientáltság a bűnözés és a szabálytalankodás visszaszorítása irányában fog hatni.

Az elitosztagot először kis létszámmal, külön költségvetésből hoznám létre, és megvárnám az első eredményeket. Meggyőződésem, hogy a jelenlegi járőrök csapnivaló hatékonysága mellett nem lenne nehéz bizonyítaniuk, hogy egy elitjárőrpáros a háromszoros költségvetésből jóval több, mint háromszoros eredményt produkál. Ezután lehetne bővíteni az elitosztagot, és a bővítésre szánt pénzt immár elvonni a hagyományos járőrözéstől, végül fokozatosan teljesen átállni az elitjárőrökre.

Nos, kb. így néz ki az a járőr, akire rá merném bízni a nem megfelelő sebességmegválasztás büntetésének kiszabását.

 

2. Felelősség kiterjesztése

Innen már pofonegyszerű a dolog. Ha be van járatva az elitjárőrség, el kell kezdeni nem nagyon nézegetni a gyorshajtást, és el kell kezdeni nézegetni a sebességhatáron belüli felelőtlenséget. El kell ültetni az autósokban az érzést, hogy jobb elkerülni mindenféle balesetet, mert simán rá lehet faragni bármire.

A rutinosak sűrűn bólogatni fognak, a rutintalanok pedig sikítani. Utóbbiak részére fokozatosan ki kell építeni a továbbképzés hálózatát, hogy az igényeket ki lehessen elégíteni.

 

3. Sebességhatárok feloldása

Ha már nagyjából működik a megváltoztatott rendszer, akkor lehet nevet adni a gyereknek, és eltakarítani a sebességkorlátozó táblákat, valamint átírni a KRESZ-ben a megengedett sebességet ajánlott sebességre. Természetesen az okkal kihelyezett korlátozó táblák mindegyikét helyettesíteni kell a megfelelő, veszélyt jelző táblával.

Végül, de nem utolsósorban be kell vezetni a kötelező továbbképzést. Ezt is két fázisban tenném meg: először a (biztosítókkal együttműködve természetesen) létrehoznék egy új kategóriát azoknak, akik önszántukból elmennek évente továbbképződni. Jöjjön le a kötelezőjük összegéből több, mint amennyibe a tanfolyam kerül. A maceráért cserébe spóroljanak. (Persze csak akik tényleg balesetmentesek.) Aztán amikor már a többség rájött, hogy a tanfolyammal még jól is jár, akkor a maradékot lehet kötelezni, és véglegesen átállni a továbbképzéses rendszerre.

A következőben már tényleg a hatás jön.

első rész << | előző rész <

2007. április 21.

Sebesség-korlátozások eltörlése 5.

10:22 | ötlet | közlekedés

Ez egy sorozat része. Olvasd az elejétől!

első rész << | előző rész < | > következő rész

Mai (rész)téma:

 

A javaslat

Nézzük meg, milyen lenne egy működő rendszer. Vagyis következzen a megoldási javaslat.

Nem vagyunk egyformák. Van, aki született autóvezető, és van, aki nehezebben jön bele. Szerény véleményem szerint pedig kb. az autóvezetők 5%-a alkalmatlan erre a dologra. A megoldásnak egy olyan állapotot kellene elérnie, ahol a 95% sikeresen elkerüli a baleseteket, az 5% pedig ki van zárva a járművezetésből.

A javaslat főbb elemei:

- A felelősség kiterjesztése
- A merev sebességkorlátozások feloldása
- Elitjárőrök bevezetése
- Továbbképzés

 

A felelősség kiterjesztése

A jelenlegi gyakorlat szerint a felelősség tisztázása részben az anyagi felelősséget tisztázza, részben pedig van egy büntető vonzata. Ezt a két elemet szétválasztanám, a következő módon:

Először a jelenlegi gyakorathoz hasonlóan megállapítanám a felelősséget, ami a vétkesnek kihozott fél számára pont ugyanazt fogja jelenteni, mint eddig. Az ő felelősség-biztosításának kell fedeznie a károkat, és a büntetését is megkapja.

Ezután viszont megnézném a jelenlegi szabályok szerint vétlen fél (ha van) magatartását. Kiindulva abból a definícióból, hogy gyorshajtás az, amivel nem tudjuk elkerülni a balesetet, kielemezném, hogy az adott helyzetben lassabban közlekedve el tudta volna-e kerülni a balesetet.

Első példa: A autó halad az úton, B autó parkírozik. Amikor A autó B mellett elhalad, B elindul, és nekimegy A oldalának. Értelemszerűen B az elsődleges vétkes, de nézzük meg A viselkedését. B nem figyelt, nem gondolta, hogy befér A elé, vagy mögé, egyszerűen csak vakon elindult. Véletlen egybeesés, hogy pont akkor volt ott A autója. Akár állhatott volna is, B akkor is nekimegy. Ezért A vétlen.

Második példa: autó közeledik gyalogátkelőhelyhez, ahol lámpa van. Autónak zöld, gyalogosnak piros. Gyalogos lelép, autó elüti. Gyalogos saját magát hibáztathatja. Viszont ha megnézem az autós viselkedését, kiderül, hogy lassúbb haladással tudott volna időben reagálni. Vagyis vétkes ő is.

Jól látszik, hogy az első példához tényleg faramuci helyzetet kellett kitalálni. Gyalogos helyett viszont írhattam volna mellékútról bekanyarodót, balkezes utcából érkezőt, vagy bármelyik szokásos baleseti szituációt, mindegyik esetben kettős felelősséget hoznék ki.

És mielőtt valaki felháborodna, hogy ez megvalósíthatatlan, csöndben szeretném jelezni, hogy azok a profik, akik évtizedekig elkerülik a baleseteket, mind így csinálják.

Összefoglalva: minden olyan esetben, amikor a (jelenleg) vétlennek kihozott fél kisebb sebességgel haladva el tudta volna kerülni a balesetet, megállapítanám az ő felelősségét is.

 

A merev sebességkorlátozások feloldása

A jelenlegi sebesség-korlátozások értékeivel nincs különösebb baj. Jó támpontot jelentenek. A baj a kezelésükkel van. Azzal, hogy abszolút, megfellebezhetetlen igazságként állítja be a szerv.

A megengedett sebességeket átváltoztatnám javasolt sebességekké. A javasolt sebesség azt jelenti, hogy egy tájékoztató jellegű alaptempót jelöl. Mindenki aszerint számítson a többiek sebességére, hogy a javasolt sebességnél lassabban vagy gyorsabban halad.

A dolog jellegéből fakadóan a külön sebességkorlátozó táblák értelmüket veszítik. Mindegyik ilyen külön korlátozó táblát lecserélnem megfelelő figyelmeztető táblára. Nyilvánvalóan azért van kinn a korlátozó tábla, mert ott van egy plusz veszélyforrás. Nosza, akkor mutassuk meg azt a veszélyforrást, ha kell nyomatékosítsuk, a lényeg, hogy adjuk a közlekedők tudtára, milyen okból lenne jó lassítani. Aztán mindenki lassítson saját felelősségére úgy, hogy az elegendő legyen.

Értelemszerűen a lakott területen kitett 70-es táblák is céljukat veszítik a javaslattal, hiszen az a többletsebesség elvileg bárhol megengedett, persze a jelenleginél sokkal szigorúbb feltételekkel.

Összefoglalva: megengedett sebeség helyett javasolt sebesség bevezetése, és korlátozás helyett a veszélyre való felhívás.

 

Elitjárőrök bevezetése

Ha majd eljutok addig, le fogom írni részletesen. A lényeg a klasszikus járőrözés átadása egy olyan osztagnak, akik célratörőek, megfellebbezhetetlen tudásúak, megvesztegethetetlenek. Az ő feladatuk lenne az ellenőrzés. (Dióhéjban: három jelenlegi autós járőr ráfordítását szánnám rá egy elitjárőrre, minden költségét beleértve, hogy nagy tudású, megfellebbezhetetlen döntésű, céltudatos közúti ellenőreink legyenek.)

A fix sebességkorlátok feloldása nem teszi feleslegessé a sebességek mérését. A javasolt sebességtől bármelyik irányban jelentősen eltérő járművek plusz ellenőrzésre számíthatnak. Mindkét esetben az alkalmasság a kérdés.

Araszolás esetén azt kell tisztázni, hogy ura-e a járműnek a vezető. Megfelelő tesztekkel (reflex, egyensúly stb.) kell az alapvető alkalmasságát bizonyítania. Ha nem sikerül, továbbképzésre, vizsgára utalják.

Az ámokfutónak pedig azt kell bizonyítania, hogy tényleg olyan szintű képességekkel rendelkezik, és pillanatnyilag olyan állapotban van, amik lehetővé teszik az ajánlottnál jelentősen magasabb sebességgel való haladást. Itt is tesztek jönnek, ha elbukik, akkor jöhet a vizsga, továbbképzés.

Ha a megállított autós fel tud mutatni a közelmúltból származó megfelelő vizsgapapírt, természetesen az is megfelelő igazolás. A pillanatnyi állapotát azonban ekkor is meg kell vizsgálni.

Összefoglalva: a javasolt sebességtől jelentősen eltérőek megállítása, büntetés helyett továbbképzésre küldés.

 

Továbbképzés

Most jön az, hogy nem vagyunk egyformák, és senki sem születik úgy, hogy mindent jól csinál a forgalomban. Javaslatom részét képezi a járművezetők továbbképzési rendszerének bevezetése.

A jogosítvány megszerzéséhez szükséges képzés és vizsga úgy gondolom, elegendő. Ennél többet az indulásnál nem szabad várni, és nem is lehet. Az én javaslatom szerint viszont egy ilyen friss jogosítvánnyal még óvatosan kell közlekedni. Súlyos büntetésre számíthat, akit a járőr száguldozáson kap festékszagú jogosítvánnyal.

A saját felelősséggel megválasztható sebességgel való közlekedéshez a jogosultságot csak megfelelő idő elteltével, és továbbképzésen való részvétellel szerezheti meg az újonc. A vizsgára évente kötelező elmnennie egyébként is (mint mindenki másnak), viszont ezt bizonyos keretek között siettetheti. Mondjuk félévente már vizsgázhat.

Ha már elérte a "nagykorúságot", vagyis a vizsgán olyan rutint mutat fel, amivel a felelősséget már vállalhatja a sebességének megválasztásáért, onnantól az évente kötelező képzés és vizsga már csak szintfelmérést és továbbképzést szolgál. Évente egy fél napot kell erre rászánni, valamint a képzés és vizsga költségét, amit a vizsgázónak kell kifizetni.

Először a vizsgázó közli, hogy mennyi rutint szerzett az eltelt egy év alatt. Ezután egy kb. egy órás vizsga következik, amelynek során ellenőrzik az elmondottakat. Ha teljesíti, akkor jóváhagyják az elért szintet. (Ez lehet magasabb, de alacsonyabb is, mint az előző évi.)

Ezután egy kb. kétórás továbbképzés következik, választott témakörből (pl. esős vezetés, jeges út, köd, kerékpárosra való ügyelés, vontatmánnyal való közlekedés, kivilágítatlan közlekedő észlelése, vészhelyzet hárítása ésatöbbi). Kötelező választani, és nincs vizsga. Ez a továbbképzés csak azt szolgálja, hogy hamarabb érjenek el magasabb szintet a járművezetők.

Ha az elején a rutinvizsgán elbukik, a továbbképzés helyett szintfelmérés következik: fokozatosan nehezedő feladatokkal megállapítják, hogy milyen a valós szintje. Ez akár az alkalmatlanság megállapítását is jelentheti.

Ha valaki nem vezet, és nem szeretné a költséget állni, felfüggesztheti a jogosítványát. Elég egy szintfelmérés az újbóli aktivizálásához.

A járőrök a megállított autós megítélésénél elsősorban a szintfelméréseknél jóváhagyott tudásból indulnak ki.

Összefoglalva: évenként kötelező szintfelmérés és továbbképzés.

A következőben a hatásokat fogom boncolni.

első rész << | előző rész < | > következő rész

2007. április 14.

Puskázni ér

21:30 | reklám

Vagy ugye te, aki trendi foglalkozást akartál, ezért lettél marketinges. Kedvenc szavad a kreatív, de annyi kreativitás szorult beléd, mint egy excenterprésbe. Kommunikáció, pozicionálás, b2c, marketingmix, atl, tudsz te hadoválni, ha akarsz. Viszont ez nem változtat azon, hogy még életedben nem volt egy épkézláb ötleted sem.

Hadd segítsek.

Ezek sem ötletek, attól nagyon messze vannak. Viszont mankók. Bármikor felhasználhatod, ingyen és bérmentve őket. Össze is kombinálhatóak, és bár némelyik párosítás kissé groteszk, ez téged nem fog zavarni.

 

1. Nyomasd az imázst! Melyik főnök ne szeretné trendinek látni cégét. Ez azért nagyon praktikus, mert szinte bármi lehet benne, csak arra kell ügyelni, hogy családbarát, környezetbarát, jónőbarát legyen.

2. Menj rá komplexusokra, fóbiákra! Tuti bejön. Szegény anyuka kétségbeesetten próbálja a legjobbat nyújtani, de nem sikerül valamiért. Villantsd meg előtte, hogy az a szar, amit ti árultok, az majd megoldja. Kibaszol vele, de megveszi.

3. Mutass jó nőt! Teljesen felesleges, hogy a terméknek köze legyen az erotikához. Nyílóbukópántos ütőröpítő-törő mellé is odaállíthatsz pucér csajt. Nem veszik meg tőle, de a főnöködnek fel fog állni, a fizetésed pedig be van biztosítva.

4. Anti-imázs. Mások már rájöttek, mennyire gáz a semmitmondó imázsreklám. Ezért született meg az ellentettje. Direkt nem jó nővel, direkt nem napfényes snittekből, direkt nincs alatta valami divatos zene. Legyen koszos, idétlen emberek beszéljenek csúnyán benne.

5. Add elő a cég/termék előtörténetét! Mutasd be, hogy már kétszáz éve is, sőt, kétszáz éve folyamatosan egyre inkább. Pech, ha ADSL csomagot kell eladni.

6. Vetítsd ki a jővőt! Ebben a jövőben természetesen már csak az a Termék fog létezni. Teljesen otthonosan fogja mindenki használni, másodpercenként, vigyorogva.

7. A termék, ami mindenre megoldás. Ha tisztítószer, akkor ez fog lemosni mindent. Ha porszívó, akkor ezzel kell cementes-zsákokat pakolni. Logikusan vezesd le az agyhalott célközönségednek, hogy muszáj megvennie.

8. Az akció, ami problémát old meg. Durvának tűnhet, de hidd el, a vásárlók között is van, akinek az értelmi képességei nem haladják meg a tiédet. Nekik bejöhet az a reklám, amiben a festékszóró mellé társított nikotintapaszt valós problémára adott válasznak állítod be.

9. Alaptulajdonság sulykolása. Keresni az egyedi sajátosságot? Minek? Ha mosópor, akkor mosson kurvára erősen. Ha tisztítószer, akkor tisztítson minden másnál jobban. Ha esetleg olyan a terméked, aminél ez nem olyan egyszerű, akkor figyeld csak meg, a konkurencia hogy adja elő. Ők is úgy hasítanak, mint te, tanulhatsz tőlük. Nem kell aggódni, nyugodtan mondhatja mindenki, hogy csak az övé, és még erősebben, és minden percben erősebben, és mínusz százban is erősebben.

10. Összehasonlítás nem létezővel. Győzködjed csak, hogy ne akarjon baltával ablakot mosni, hanem csak a te szereddel. Lesz, akinek még ez is bejön.

11. Az egyedüliség hangsúlyozása. Mondanom se kell, hogy egyáltalában nem szükséges, hogy az a szar, amit reklámozol, bármiben is egyedi legyen. Mitől lenne, egy szar a sok közül. Viszont állíthatod róla.

12. Buknak rá a nők. Itt nem a jó nő látványa a lényeg, hanem hogy a Terméktől automatikusan elélveznek a nők. Garantált siker.

13. Elsőség hangsúlyozása. Fogadjunk, hogy van, amiben ti vagytok az elsők. Mondjuk az első olyan, ami a délután egy órakor ebéd után megkérdezett felhasználók 57%-a szerint jobb, mint a meg nem nevezett Másik. Tökmindegy, lehet mondani. Hangozzon el a varázsszó: első.

14. Indulj ki a névből! Minden főnök rettentő önérzetes a cége nevére, és jó ötletnek fog tartani bármit, ami abból indul ki. Ha Gazella süti a Termék neve, akkor legyen kurva gyors az a süti. Minél földhözragadtabb, annál jobb. Vagyis még neked is fog menni.

15. Találj ki fantázianevet! No nem a terméknek, mert az már adott. Csak egy segédnév kell, hogy aszongya galacsibiszbaguzmirium. Ez lesz az, amit a te terméked tartalmazni fog. Hogy mit jelent? Semmit. A galacsibiszbaguzmirium a szokásos összetevők keveréke, csak te elnevezted. A többiek, ha lemennek hídba, se tud az övékében lenni a galacsi... stb. Fejlettebb megoldás, ha le is védeted.

16. Csúnyaság. Minden annyira szép akar lenni, hát legyen a tied csúnya. Nem csúnya? Látom, nem figyelsz. Még mindig nem figyelsz. Na figyu, fogd már fel, hogy KURVÁRA MINDEGY, HOGY MILYEN A TERMÉKED! Mondd róla, hogy csúnya, ennyi.

17. Vágyak valóra váltása. A Termék, és csakis a Termék fogja majd sikeressé tenni azt a debilt, aki megveszi. Mindenben. Örökké. Persze ahhoz folyamatosan vásárolgatnia kell belőle.

18. Állíts elő értéket! Egy jó zene, egy szép látvány akár műalkotás szintjére emelheti a reklámodat. És nem mellesleg, beszélni fognak róla. Hálásak lesznek érte. Akár még meg is veszik a kedvéért azt a szart.*

18. Relax. A te Terméked baromira megnyugtató. Minden idegesség elszáll tőle. Elég csak megkóstolni, beleülni, ránézni, és kész.

19. A megoldás. Vegyen a te Termékedből, és az összes problémája egy csapásra megoldódik.

20. Használatra buzdítás. Nem elég ám megvenni azt a szart, de nyomatni kell ezerrel. Öntsön, fújjon belőle bő szájjal, hordja éjjel-nappal, menjen vele a vécére is, különben nem fog elég gyakran elkopni, kifogyni, és nem fog belőle eleget vásárolni.

21. Ismert ember. Ha sikerül valakit lefizetni, akkor lehet arca a termékednek. A celebek kurvábbak a kurváknál, minden csak pénzkérdés.

22. Személyesítsd meg a terméket! Beszéljen az a rohadt gép, flakon. Legyenek érzelmei. Akik a te termékedet veszik, azok már úgyis eléggé kétségbe lehetnek esve, úgyhogy ez is megteszi.

23. Vezess be idegen szót! Nem, ehhez nem kell semmit sem elnevezni. Mindössze arról van szó, hogy amire van egy frappáns szavunk, azt kezdd el angolul hívni. Lehetőleg olyan kifejezés legyen, amibe beletörik a magyarok nyelve.

24. Hangsúlyozd az olcsóságot! Penetránsan drága az az izé? Semmi gond! Árazd be egy cseppjét, tedd oda a legolcsóbb kivitel árát a legdrágább fotója mellé!

25. Animálj! Valamiért egyes emberek szemében az a dolgok nonpluszultrája, ha valami 3D-ben forog a képernyőn. Lehetőleg valami teljesen indifferens alakzat. Hát ha van ilyen animáció, akkor biztos jól mos és keveset fogyaszt.

26. Bosszantsd fel a közönséget! Állíts valami alapvető baromságot (ez nem lesz nehéz). Nem baj, ha kifejezetten ártalmasnak tűnik, és egyébként az is. Mindenki meg fogja jegyezni, mi kergeti az őrületbe, a főnököd pedig úgyse tudja, hogy itt nem ér véget a reklám mechanizmus.

27. Túlozz! Ha öt százalékkal kevesebbet fogyaszt valamilyen körülmények között a járgányod (melyik nem), akkor állítsd be úgy, hogy sose kell vele tankolni! Ha picit erősebb kivitel a porcelánod, hitesd el, hogy egy hadoszlop is átmehet rajta!

28. Hivatkozz nem létező tekintélyre! Egyes emberek ellágyulnak, amikor azt hallják, hogy a biszbaszt a biszbaszipari kamara vagy a biszbasztani intézet ajánlja.

29. Legyél humoros! Nevettesd meg a közönséget! Ha megajándékozod egy jó pillanattal, hálából lehet, hogy megjegyzi a termékedet.*

29. Csak a készlet erejéig! Ugye ezt nem kell ragozni? Talpaljon minden idióta gyorsan, hogy le ne maradjon! Remélem figyeltél, és kitalálod, hogy ezt évtizedekig lehet folyamatosan nyomatni.

30. Kreálj státuszszimbólumot! Illetve tegyél úgy. Ne reménykedj, nem te leszel az, aki ekkorát alakít a világon. Viszont tetszeni fog a döntéshozódnak, a többi meg mikor számított.

31. A zene, csak a zene. Geci dolog, de működik. Ha valami idióta dallamon elnyivákolják a Szlogent, szegény delikvens nem fogja tudni kiverni a fejéből. Ismét teljesült az első lépcső, aminél a főnököd nem lát tovább.

32. Csigázd az érdeklődést! Ugyebár alaphelyzet, hogy amit el kell adnod, teljesen és tökéléetesen érdektelen. Villogtass meg hát egy lecsúszó melltartót, hetente egy centivel lejjebb! Persze nagyot koppan majd a jónép, de az kit érdekel.

33. Alkalmazz egyedi megoldásokat! Elemezd ki, hogy mitől különbözik a konkurenciától, és menj rá arra!*

33. Használj párbeszédet! Ez azért jó, mert a főnököd lelki szemei előtt fölsejlik, hogy milyennek szeretné a meggyőzést. Két ember beszélget, egyik ellenkezik a Termékkel szemben, és tíz másodperc múlva már csontig imádja. Hát nem óriási?

34. Találj ki műproblémát! Gondolt már arra, hogy az ablak milyen jó megoldás az ablaktalanságra? És ebben az a jó, hogy ezt előadhatod a világ 725689277-ik ablakgyártója reklámjában is, szemrebbenés nélkül.

35. Használj eltorzított hangot! Lehet, hogy a te főnököd is gerjed arra az idióta géphangra. Előtte azért puhatolózz.

36. Nyúlj a viccek kliséihez! Házsártos anyós, házisárkány feleség, tutyimutyi férj. Bármikor bejönnek.

37. Megszivatni a másik embert. Mutasd meg, hogy a Termék annyira, de annyira nagyon jó, hogy az emberek miatta habozás nélkül széjjel fogják szivatni egymást, és ez mennyire klassz dolog.

38. Testesítsd meg a vágyakat! Őrjöngő vásárlók hada, akik dugót okoznak, és betörik az ajtót, csak hogy hozzájussanak a Termékhez. Ahh, hát van ennél szebb?

39. Köszönöm, anyu. Hárítsd át szépen a meggyőzés feladatát. Nézzen a kamerába az a gyerek, nagy kék szemekkel, és legyen szívbemarkolóan hálás a Termékért. Minden elfuserált anyuka (vagyis a célközönséged) rohanni fog, hogy megvegye.

40. Jó egy másik terméknek. Bizonyos értelemben az előző módszer továbbfejlesztése. A gyerek visszabeszélhet, míg az autó, a mosógép némán hálás.

41. Parodizálj! Ha már elég volt az idióta reklámokból, csináld meg a paródiáját!*

41. Állítsd be különlegesnek a tömegterméket! Igen, mindenkinek olyanja van. A közönség retardált felének ez nem fog feltűnni, a többi pedig eléggé felhúzza majd magát rajta, hogy megjegyezze. Elégedetten dőlhetsz hátra.

42. A hangulat felelőse. Ettől, és csakis ettől a terméktől lesz bomba hangulat. Virágok fognak hullani, és az egész élet ünnep lesz.

 

Nos, hirtelen ez a negyvenkettő módszer jutott az eszembe. Próbáld ki, hátha választ ad minden kérdésre.

 

(*Sajnos folyamatosan kimegy a fejemből, hogy bizonyos dolgokhoz alapszintű agyműködés szükséges. Elnézést, utólag korrigáltam.)

2007. március 31.

A szag

19:54 | írás

Csak ült megszeppenve a tükörfalú szobában, mélyen elmerülve a kezeslábasban. Legszívesebben nyelvet öltött volna a tükör túloldalán bámészkodókra, de annál ő szelídebb volt. Az a szemöldökkarika csak álca volt.

Megtapintotta a helyét. Igen, azt is elszedték. Mint ahogy az összes ruháját, mindenét. Belevilágítottak mindenhol, átöltöztették ebbe a göncbe, és most nézik odaátról.

Az űrhajós-kinézetű kezeslábas mérete nem igazán zavarta. De azok a rusnya fehérneműk. Hülye gumírozott, fene tudja miből készült, nagyanyám-se-venné-fel típusú gyógyrongyok. Részecske-kibocsájtás-mentes, allergénmentes, és még hét egyéb dologtól mentes, amiket nem értett. Az is lehet, hogy azok közül egyik a kényelem volt.

Azt mondták, hogy most el fog múlni a szénanáthája is, bizony. Életében először. És ezért kell minden, de minden eddigi tárgyától megválnia. Mindentől, ami a bőrén kívül van. Ebbe a szőrzetét is beleértették, de negyedórányi visítás-karmolás után feladták, és úgy döntöttek, egy erőteljes fertőtlenítés is megteszi. Ez volt az egyetlen sikerélménye az utóbbi napokban.

***

Azt mondták, hogy ő az egyetlen, és hogy az emberiség megmentése a cél. Az ő déenese egyedi, amitől tud érezni olyan szagot, amilyet senki más. Ráadásul már egyetlen molekulányit is. Nem emlékezett rá, hogy valaha is érzett volna olyat, amit senki más. Megkérdezte őket, hogy milyen szagról van szó. Némi derültséggel közölték, hogy honnan tudnák, ha ők nem érzik.

És az biztos, hogy ő érezni fogja? Biztos. A gép nem téved. Egyetlen molekulányit, tutira. Jó, hát ha így van, akkor mutassák meg, és majd mondja, hogy tényleg-e. Ismételt derültség: ha elő tudnák állítani mesterségesen, vagy ha lenne belőle, akkor őrá nem lenne szükségük. Ej, de jó lenne az. Egy porcikája se kívánta ezt a tortúrát.

***

Csak úgy elragadták. Becsöngettek délután, amikor a leckéjét írta. Napszemüvegük volt meg igazolványuk, amitől az anyukája elsápadt, és meg se mert nyikkanni, csak tétován integetett, amikor betuszkolták az autóba. Az utca végén bekanyarodtak egy földalatti garázsba, aztán még nagyon sokat mentek mindenféle alagutakon. Ki hitte volna, hogy ennyi minden van a föld alatt.

Az a szemüveges nő valami pszichológus lehetett. Először csak vihogott a hülye kérdésein, majd agresszív lett, végül már csak fásultan válaszolgatott, miközben a mutatók lengedeztek. De akkor még azt se mondták, miért van itt.

Azt csak a marconapofa közölte. Hogy ezek honnan veszik, hogy a legrosszabb hírt a legellenszenvesebb fickónak kell elmondania. Például ha az a másik, az a bajuszos mondja, azt határozottan szívesebben vette volna. Sajna a bajuszos egyébként rá se hederített. Igaz, ebben a hacukában nem festhetett valami nőiesen. Mindegy. Első a szabadulás.

***

Közölte velük, hogy ez nem fog menni. Ő erre nem képes, és különben is, úgy érzi, az orra felmondta a szolgálatot, és semmilyen szagot nem érez. Jót derültek rajta. Arra a kérdésére, hogy tuti nem lehetne-e ezt mással csináltatni, azt a meglepő választ kapta, hogy csoda, hogy egyáltalán ő létezik, és hogy tényleg ez az emberiség utolsó esélye. Mindezt rettentő komolyan. Ezek vagy betegek, vagy tényleg baj van.

És mi volt az utolsó előtti? Ezen az eddigieknél még sokkal nagyobbat derültek, és hozzátették, hogy már csak azért is jó, hogy egy ilyen fruska az "alany" (ezt a szót használták), mert legalább megszínesíti ezeket a nehéz időket.

Menjenek ki a levegőre. Odakint süt a nap, marhák. De ezt csak gondolta.

***

Viszont a szénanáthája csak nem akart elmúlni. A hatodik fajta kezeslábasban ült - vajon ezeknek normális ruhadarabjaik nincsenek? Nincsenek - nézett körül. Mondjuk az a kék egész jól állt volna, ha egy övet is adnak hozzá. De lecserélték az asztalát, a székeket, még másik szobába is költöztették, ahol csak a tükör volt ugyanolyan.

Hé, mi van, ha a tükörre allergiás?

Szegények, kezdte megsajnálni őket. Láthatóan küzdöttek a problémával, a reménytelenség kiült az arcukra.

Megkérdezte őket, hogy ha az az okos teszt megmondja, mit fog kiszagolni, azt miért nem mondja meg, hogy mire allergiás? De megmondja. És akkor? Hát az nem olyan egyszerű. A környezet szennyezett, és sokszor elég egy molekula az ellergia kiváltásához, amit pedig műszerrel képtelenség kimutatni. Aham.

***

Lehet, hogy pszichés okai is vannak az ellergiának. Amióta eltűnt az a bajuszos, egyre gyakrabban jön elő. Rákérdezett, azt mondták, beteg. Kár.

***

Óvatosan fújt orrot, hiába mondták, hogy nem számít. Sőt, nem szívesen ért hozzá. Igyekezett háton fekve elaludni, de persze mindig hason ébredt, és ijedten kapta fel a fejét, hogy nem deformálta-e el az orrát esetleg. Az az óriási tükör a nyelvöltögetésen kívül az orrellenőrzésre is kitűnő volt. Mondták, majd harminc év múlva, az első ráncfelvarrása után foglalkozzon vele. Már ha megérik.

Vigasztalni, azt tudnak.

***

Tényleg jót tenne nekik a friss levegő. Még egy megbetegedett. Még szerencse, hogy gondoskodtak megfelelő számú helyettesítésről. Különben még itt maradna bezárva, egyedül, a föld alatt.

De az is lehet, hogy ő allergiás arra, amibe mások belebetegednek. Ugyanis a szénanáthája egyre erősebb lett, a tudósok (megtudta, hogy az ott mind tudós, az üveg túloldalán) minden igyekezete ellenére. Közölte is, hogy vigyázzanak magukra, és több helyettesítőt ne hozzanak be, mert csak egyre több baci jön be. Úgy csináltak, mintha nevetnének, de ráfagyott az arcukra a mosoly.

Másnap hárman is megbetegedtek.

***

Három új arc a tükör túloldalán, ő pedig fuldoklik a szénanáthától. Mondta, hogy valamit sürgősen csináljanak. Vagy csinálják visszafele, az is jobb.

***

Egyre zaklatottabbak odaát. Bizalmatlanul méregetik egymást, láthatóan vitatkoznak, bár nem hall belőle semmit. Az egyik, amikor bent volt a szobában, odahajolt hozzá, és rettentően fontos arccal mondani készült valamit, de a többiek beszaladtak, leteperték. Befogták a száját, csak annyit sikerült kipréselnie, hogy "emberek". Őt se látta többet. Már alig voltak az eredeti garnitúrából. Csak a marconapofa és még néhányan.

Kijelentette, hogy ő az emberekre allergiás. Ne jöjjenek be hozzá többet, mert belehal. Nem volt nehéz elhinni. Az orra a többszörösére dagadt, szemei vérben úsztak, alig kapott levegőt.

***

Eltűnt a marconapofa is. Kiderült, ő volt a csoportvezető. Az utód, hivatkozva az eredménytelenségre, lecserélte a csoport még meglévő, eredeti tagjait. Lehet, hogy a szénanáthába nem is lehet belehalni? Már gyakorlatilag nem látott, nem hallott, csak sípolva vette a levegőt, a földön fetrengve. Az azért feltűnt, hogy odaát felsorakozik a csapat, és furcsa, hideg tekintettel méregetik. Bekapcsolták a hangszórót.

- Az eddigiekre való tekintettel úgy döntöttünk, hogy kiengedünk.

Erős karok gyömöszölték zsákba, és vitték. Odakint, a gyepen durván kirángatták, és otthagyták. Támolyogva próbált levegőhöz jutni. Körülnézett. Ismerős volt az utca, a környék, de valami megváltozott. Nyomkodnia kellett bedagadt szemeit, hogy tisztábban lásson.

A járdán, az utca túloldalán mindenféle furcsa alakok mászkáltak. Egyiknek csápja volt, másiknak abnormálisan hosszú keze. Volt, amelyik összevissza tekingetett a sok szemével.

És mind büdösek voltak. Nagyon büdösek.

2007. március 27.

Sebesség-korlátozások eltörlése 4.

20:31 | ötlet | közlekedés

Ez egy sorozat része. Olvasd az elejétől!

első rész << | előző rész < | > következő rész

A mese mai epizódja:

Egy célravezetőbb magatartás

Azzal kezdem, amivel már az első részt kellett volna: mindenki magából indul ki. Ha nem tapasztalatból beszélnék, akkor egészen biztosan hülyeséget beszélnék. (Remélem, így nem.)

Több, mint 20 éve van jogsim, és kábé 12 éve vagyok elszenvedett balesetektől is mentes. Az utóbbi 5-6 évben még csak veszélyes szituációm sem volt. Pedig nem kezdtem jól. Volt számtalan kisebb-nagyobb balesetem az elején, szóval én nem tartozom azok közé, akik ösztönösen, az elejétől kezdve jól csinálják (már ha tényleg van olyan, és nem csak duma). Nálam egy több évtizedes tanulási folyamat eredménye, hogy elkerülöm a baleseteket.

Amit mondani szeretnék, az az, hogy eközben fokozatosan egyre gyorsabban hajtok.

A legtöbb balesetet akkor csináltam, amikor megpróbáltam magamra erőltetni egy olyan tempót, ami nem az én ritmusom. Nem éreztem a határokat, megosztotta a figyelmemet. Azóta csinálom egyre jobban, amióta azt próbálom jól csinálni, amilyen vagyok.

Az esetek többségében abszolút gyorshajtó vagyok az ő definíciójuk szerint. A saját definícióm szerint viszont nem vagyok az, a bő évtized és a több százezer lenyomott kilométer statisztikailag nyomatékosít.

Hülyén fog hangzani, de az én szabályrendszerem szóról-szóra megegyezik az elején leírt első két alapszabállyal. Én a KRESZ alapelvét tartom be, és nem az általuk abból levont következtetéseket. Én eredményes vagyok, ők nem.

A gyakorlatban a dolog úgy foglalható össze, hogy aki előttem át akar haladni, az át is fog. Ennyi, nincs kiegészítés. Nincs olyan, hogy "kivéve ha". Neki piros, nekem zöld? Én jövök a főútvonalon? Én jövök jobbról az egyenrangún? Bocsánat, de az egyes számú szabály nem mond olyat, hogy kivéve. Elkerüljük. Pont.

A titok pont abban rejlik, amiről az igazi főcím szól: a sebesség felelősségteljes megválasztása. Elviekben lehet nagyon gyorsan menni, de nem az a lényeg. A lényeg az, hogy semmi nem mentesít a körültekintés alól. Nyugodtan lehetne fogadásokat kötni, hogy valaki el tudja-e üttetni magát velem. Nem valószínű, hogy sikerülne. Az, hogy közben mellesleg általában gyorshajtok, nem ok, nem okozat, nem összefüggés, mindössze egy mellékes körülmény. Általában sietek, és rohadtul nem attól függ a biztonságos haladás, tehát belefér.

Ennyit rólam. Viszont ez a dolog itt nem rólam szól.

Nem vagyok egyedül. Mióta félig-meddig hivatásszerűen vezetek, és vannak hasonszőrű kollégáim, odafigyelek bizonyos részletekre.

A hivatásosokról két dolgot szeretnék elmondani:

1. Többnyire elkerülik a baleseteket
2. Többnyire gyorshajtanak

Szerintem az utóbbi nem publikált, mégis a köztudatban élő tény. A hivatásosokat senki sem nagyon bántja, ők úgyis jobban csinálják a dolgot, hát miért ne engedjenek meg maguknak többet?

Hohó, álljunk itt meg. Ez nem hekkeli meg a szabályokat? Lennének olyan emberek, akik hirtelen átlényegülve, egyszercsak felsőbb kasztba lépnek, olyanba, amelyre már nem érvényesek a szabályok? Vagy, ez egy fokozatmentes skála, amelynek minden járművezető elhelyehető a megfelelő pontján?

Mancika az 5 centis körmeivel, ahogy ujjacskáit finoman illeszti a botváltóra, ő tiszta időben, enyhe forgalom mellett mennyivel tud biztonságosan végigmenni a Rákóczi úton úgy, hogy mindent elkerül, száz százalékosan? És a kalapos bácsi? És a taxis? És a mentős? És Kimi Raikkönen?

Észre kell venni, hogy csak a szabályok szerint léteznek kasztok. A mentősnek meg van engedve, hogy gyorshajtson, mert feltételezik róla, hogy azzal a sebességgel is el tud kerülni mindent. (A megkülönböztető jelzéssel most ne tessék jönni, mert ha valaki elbambul és bömbölteti a zenét, akkor úgyis a mentősnek kell hárítani, övé a felelősség.) Ha átül a saját autójába, akkor rosszabbul fog vezetni?

És az autóversenyző. Remélem azt senki nem vitatja, hogy egy Raikkönen kaliberű vezető álmában 120-szal se tudna valakit elütni a Rákóczin. Ha lefotózzák, mégis megbüntetik, mert különben...

...különben mi lesz?

Megmondom. Különben sérül az ő kis jól bejáratott rendszerük. Ha elnéznék neki, akkor a többiek azt gondolnák, hogy, és akkor hűha lenne.

Tessék mondani, nem a rendszerrel van a baj?

De.

Pontosan azért kell a jelenlegi rendszerben a vétlen vezetőt megbüntetni, hogy ne boruljon a rendszer. Mindenki tudja, hogy nem ártott senkinek, de a miheztartás végett példát kell statuálni. Ezért inkább azt büntetik, aki esetleg jól csinált valamit, ezzel pedig eldugaszolják annak az útját, hogy az autóstársadalom önmagát jó irányba nevelje.

Egyszer ki kellene végre mondani jó hangosan egy visszhangos helyen, hogy

nem a szabályok betartása a végcél, hanem a balesetek elkerülése.

Ezt kellene szem előtt tartani, amihez a megoldást lásd a következő részben.

folyt. köv.

első rész << | előző rész < | > következő rész

2007. március 24.

Sebesség-korlátozások eltörlése 3.

6:15 | ötlet | közlekedés

Ez egy sorozat része. Olvasd az elejétől!

első rész << | előző rész < | > következő rész

Mai (rész)téma:

Egy elavult módszer

Mielőtt teli szájjal elkezdünk valamit szidni, nem árt utánagondolni, mitől is olyan, amilyen.

A sebességkorlátozás mai módja akkoriban csontosodott meg, amikor még nem volt divat az egyénieskedés. (Régebben iszonyatos tömegek meneteltek mindenféle színes zászlók alatt, ha tetszenek emlékezni.) Az Internet korában viszont már keressük az egyéni megoldásokat, az egyéni felelősséget.

Régen nagyon felelőtlenek voltak az emberek. Röpködtek mindenféle tákolmányokon, száguldoztak autóversenyeken sisak nélkül, hogy mást ne mondjak. Az akkori viszonyokhoz képest elegendő volt, hogy ne menjen a delikvens n sebességértéknél többel.

A fix sebességhatár azért volt praktikus, és azért praktikus még ma is, mert gyönyörűszépen tisztázza a felelősséget. Nem bonyolódik bele abba a komplikált felsorolásba, amibe az előző részben én igen, "többel mentél, fiam? akkó bűnös vagy" és punktum.

Ez elsősorban a hivatalnak praktikus.

Lám-lám, mi megmondtuk. Lám-lám, mi szóltunk, mi megtettünk minden tőlünk telhetőt, a hivatal jól végezte a dolgát, fölvehetjük a fizetésünket hó végén. Lám, ugye, hogy a balesetek 30%-a gyorshajtás miatt következik be? Na ugye. ...hogy mi van azokkal a balesetekkel, amelyeknél nem volt gyorshajtás? Azok valami más miatt következtek be.

El szeretném mondani, hogy a balesetek 20%-át* metálszínű autók okozzák. Nem kéne betiltani a metálszínű autókat? Ja, és az 5%-át a sárgák, egyúttal azokat is, köszi. Azután már csak a kékeket, a zöldeket, a pirosakat, a fehéreket, valamint az összes többit kellene betiltani, és tutira nem lenne több baleset.

Vagy, megkeressük a valódi okot, és azt próbáljuk meg orvosolni.

Nem lennék meglepve, ha egy felmérésből az derülne ki, hogy pont ugyanakkora százalékban vesznek részt a forgalomban a (szerintük) gyorshajtók a balesetet nem okozók között, mint a balesetek felelősei között. Hoppá.

A felelősség tologatása pedig baj. Az egy dolog, hogy a hivatal olyan, amilyen, ott egye meg a fene. Viszont a tologatás szelleme végiggyűrűzik a rendszeren.

Megy a Manci az úton, 50,00 km/óra a sebessége. Lelkiismeretes, ezért nézi. Fölpillant, lepillant, fölpillant, lepillant. Közben épp lemaradtunk a zöldhullámról, ő és mi, akik ott torlódunk mögötte. Mi gyorabban mentünk volna, mert haladni szeretnénk, és kurvára nem tartunk veszélyesnek egy gázadást annak érdekében, hogy ne szakadjon meg a haladásunk ritmusa. Mancika viszont azt tartja fontosabbnak, hogy ő betartsa a szabályokat, és bizonyos értelemben igaza van, mert őt dícsérné meg a rendőr a jelenlegi gyakorlat szerint. Ügyes volt, jól passzolta le magáról a felelősséget.

Én pedig azt mondom, hogy egyedül neki vonnám be a jogsiját, és küldeném pályaalkalmassági vizsgára, mert veszélyes.

Másik. Baktatok Fót és Csomád között egy szép téli hajnalon, úgy 90-nel, és hirtelen beakadok egy 40-nel cammogó kocsiba. Elsőre nem is értem, mi van. Nézem, mínusz kettő, ja megvan. Világít neki a szemébe a hópihe, meg a rádió is bemondta, ezért nagyon kell vigyázni, mert az út csúszik. Amihez csak annyi észrevételem lenne, hogy az út momentán nem csúszik. Fel van sózva, vizes. Olyat tudnék rajta fékezni, hogy a tükrök elállítódnának. Miért megy a a mazsola mégis 40-nel? Mert fogalma sincs, hogy csúszik-e vagy nem. Ez most itt csak engem bosszant, baj nem lesz belőle. A baj majd akkor jön, amikor tényleg istenigazából csúszni fog, és az a 40 kurvára sok lesz ott azon a kanyargós úton. Várjunk csak, nem az ilyeneket látom kilométerenként szépen elfeküdve az árokban, amikor tükörjeget fogunk ki?

Gyanítom, hogy miközben az autója mellett dideregve várja a segítséget, meg van róla győződve, hogy ő mindent jól csinált. Betartotta a sebességet, lassított, amikor figyelmeztették rá, de hát úgy látszik vannak ilyen nehéz helyzetek. A mostani rendszer semmit nem tesz azért, hogy ebből az állapotából kimozdítsa.

*becslés, a konkrét szám most lényegtelen

folyt. köv.

első rész << | előző rész < | > következő rész

2007. március 22.

Sebesség-korlátozások eltörlése 2.

16:45 | ötlet | közlekedés

Ez egy sorozat része. Olvasd az elejétől!

előző rész < | > következő rész

Ma csak egy dologról szeretnék szólni, ami pedig:

 

A biztonságos sebesség megválasztása

Ahhoz, hogy abszolút gyorshajtásról beszéljenek, értelemszerűen szükségük volt fix sebességhatárokra, amikhez képest van a túl gyors. Ezek a fix határok már első ránézésre gyanúsak, mert hogy van az, hogy városban egyszer 60, aztán 50, autópályán egyszer 120, aztán 130. De ennél azért mélyebb a probléma. Nézzük meg, miért totális hülyeség a fix sebességhatár.

Halad a Józsi bácsi a műúton, és kiugrik eléje egy kóbor kutya a bokorból. Mi dönti el, hogy Józsi bácsi el tudja-e kerülni az elütését? Pontosabban: mi dönti el, hogy milyen sebességnél lesz képes erre? Menjünk sorban.

• A jármű típusa. Nyilvánvalóan nem mindegy, hogy személykocsi, vagy egy 18 méteres szerelvény. Más a busz, más az áruszállító, más a motor, más a személyautó. Az sem mindegy, hogy Ferrari vagy kis Polski. Teljesen más fékhatásra lehet számítani, és eltérően fognak a járművek viselkedni a forszírozott helyzetben.
• A jármű műszaki állapota. Nyilvánvalóan hiába van szó egy minőségi gyártmányról, ha az aktuális műszaki állapota miatt az aktív és passzív biztonsági elemei nem teljesítik, ami elvárható lenne tőlük. Itt nem kell feltétlenül egy konkrét meghibásodásra gondolni. Ha hiba van, irány a szervíz. Úgy nem lehet vezetni, hogy "lassabban megyek, mert lehet, hogy szétesik a fék". Viszont a kor haladtával fokozatosan romlanak a képességek.
  
• A jármű terheltsége. Teli a csomagtartó? Benne ül 5 testes ember? 20 tonna kavics van a platón? Üresen pattog a szélben a 14 méteres ponyvás raktér? Nagyon nem mindegy.
  
• Az úttest kivitele. Szélesség, padka szélesség, útfelület minősége, kátyúk, nyomvályúk, árok, korlát, fák stb. Kanyar, egyenes, sík, lejtő, emelkedő. Aszfalt, beton, kavics, murva, homok stb.
• Környezet. Házak, erdő, mező, szántóföld. Közlekedési szituációk a közelben: keresztút, vasúti átjáró, aluljáró/felüljáró, alagút, híd. Domborzati viszonyok (szakadék, hegyomlás stb.).
  
• Az úttest pillanatnyi állapota. Száraz, nedves, havas, jeges, faleveles, sáros, kavicsos stb.
• Látási viszonyok. Napos, felhős, szembe nap, ködös, esős stb. Nappal, szürkület, éjjel.
• Forgalmi viszonyok. Minden arra közlekedő beszámít, egyenként, legyen az gyalogos, biciklis vagy gépjármű. Ez a legbonyolultabb paraméter.
• Autóvezetői képességek. Rátermettség, rutin, az aktuális jármű ismerete.
  
• A vezető pszichikai állapota. Fáradtság, gyógyszer, idegesség, fájdalom, tudatmódosító szer (!) stb.
• A pillanatnyi koncentráció foka. Nem lehet magasabb, mint amit az előző paraméter megenged, de befolyásolhatja bármi: utas, rádió, telefon, evés-ivás, cigaretta, térkép nézegetés, házszám keresés, plakát az út szélén stb.

Remélem, mindenkit elborzaszt ez a lista. Engem igen.

Belegondolni is őrület: igen, ez a járművezető feladata, ezt kell jól eldönteni. A bibi ott van, a felsorolt paraméterek közül rendszeres ellenőrzés mellett összesen kettőt: az úttest kivitelét és a környezetet lehet előre bekalkulálni. A többit lehetetlen. Teljes mértékben a járművezetők felelőssége jól cselekedni, minden szituációban. Ehhez képest minden útszakaszra van érvényes megengedett sebességünk, amit az íróasztal mellett ülve valakiknek volt bátorságuk leírni.

Szerintem túl bátrak voltak.

(folyt. köv.)

előző rész < | > következő rész

2007. március 21.

Sebesség-korlátozások eltörlése 1.

10:55 | ötlet | közlekedés

> következő rész

Volna neki egy másik lehetséges neve, ez:

Mozgalom a Felelősségteljes Sebesség-Megválasztásért (<< ez kis vagy nagy "m"?)

Erre viszont nem kapnátok fel annyira a fejeteket. (Látom magam előtt: "...eltörlése-e-e???") Pedig hiába az utóbbi a pontosabb, ez igenis egy drasztikus projekt, és megérdemli a drasztikus nevet. De ne vágjunk a dolgok elébe.

Szóval, elhatároztam, hogy mostantól elkezdem taglalni monstre ötleteimet, elsőként mindjárt ezt. A sorszám jelzi, hogy bizony nem lesz rövid. Remélem viszont, hogy izgalmas lesz, és meggyőző, és a végén azt fogjátok kérdezni, hogy hol lehet aláírni ahhoz a mozgalomhoz. Méretéhez illően fejezetekre lesz tagolva. Na essünk neki.

 

A KRESZ és a gyorshajtás

Vannak szabályok, hogy ne öljük meg naponta magunkat és egymást az utakon. Ezek a szabályok nagyon helyesen szabályozási szintekre épülnek. Van egy alap, ami tulajdonképpen csak a fő elveket tartalmazza, aztán vannak általános, minden helyzetre érvényes szabályok, és vannak eseti kezelések is. Az első szint a "biztonságosan, és a lehetőségekhez képest gyorsan" elvéé, a második a "látni és látszani", a jobbkéz, a főútvonal ésatöbbi, a harmadik pedig, hogy hol, melyik kategória mennyivel, hány méterre a mitől, és melyik tábla mit.

A KRESZ nagyon régi alapokon nyugszik, és jellegéből adódóan egy toldozott-foldozott tákolmány. Nem tudunk létezni nélküle, de a fontossága nem jelenti azt, hogy bizonyos részei ne lennének megkérdőjelezhetőek. Én most egy ilyen megkérdőjelezésbe szeretnék belefogni.

Induljunk ki az alapokból. Ha Asimov írta volna a KRESZT, akkor így kezdődne:

A közutika három törvénye

1. A közúton ne tégy kárt se magadban, se embertársaidban, se a vagyontárgyaitokban.
2. Haladj olyan gyorsan, ahogy csak bírsz, kivéve, ha ez ellentmond az Első Törvénynek.
3. Érezd jól magad, kivéve, ha ez ellentmond az Első és Második Törvényekben leírtaknak.

Nem ő írta, viszont az elvi alapok tényleg ezek. Na jó, majdnem ezek. A mások segítését nagyvonalúan kihagytam, hogy ne ékelődjön be azok közé, amik engem most érdekelnek. Tehát:

biztonság kontra sebesség.

A kettő ha nem is feltétlenül minden esetben, de általában ellentmond egymásnak. Általánosságban kijelenthetjük, hogy a kisebb sebesség biztonságosabb, vagyis lassan járj, tovább érsz, valamint baltával nem lehet ablakot mosni.

Eddig a pontig roppant módon egyetértünk én meg a KRESZ. De már itt is van az útelágazás. Azért, hogy körülírható legyen a dolog, a KRESZ bevezeti a gyorshajtás fogalmát, ami még mindig teljesen király. Viszont hozzáteszi a szamárvezetőt, és ez már nem tetszik.

Nagyon nem tetszik.

A KRESZ szerint ugyebár kétfajta gyorshajtás van: relatív és abszolút. Az abszolút gyorshajtás az, amikor az adott járműre és útszakaszra megengedett legnagyobb sebességet túllépi valaki, a relatív pedig az, amikor az előzőt ugyan nem követi el, de bizonyos körülményekre való tekintettel mégis helytelenül választotta meg a sebességét. Utóbbit csak baleset után szokták mérlegelni, az előbbit csak úgy, á lá nátűr.

Szerintem viszont csak egy fajta gyorshajtás létezik, mégpedig az, amikor valaki túl gyorsan halad ahhoz, hogy az elébe kerülő szituációt megoldja. Más nem számít. Ez volna a konkrét, lényegretörő megközelítés, és a jelenlegi sebességkorlátozási módszerek csak akadályozzák, hogy a valódi problémával szembesüljünk. Szerintem lehetséges egy jobb módszerre áttérni, és a következő részekben ki fogom fejteni, hogyan.

> következő rész

2007. március 16.

Nyomógombos vasúti jelző

17:33 | ötlet | közlekedés

Rásandítottam a jobb oldalra, és irtózatosan elszégyelltem magam. Egészen és Krónikus és Tűrhetetlen Mértékben Ötlettelennek állítottam be magamat. Aszongya Ötletek = 0. Ne nézz oda, már nem annyi, mert mostantól már nem vagyok EéKéTMÖ.

Naszóval.

Van ugyebár a vasúti átjáró, mint olyan. Némelyiken van jelző, némelyiken nincs. Utóbbira azt mondják, túlságosan felpörgeti a természetes kiválasztódást, mert a hülyemagyar nem néz sehova, csak megy, és a vonat az erősebb. Tehát a jelzős megoldás a jobb. Oké.

Ha az alapvető lehetőségek kombinációit veszem számba, akkor mindjárt van négy.

• Szabadot mutat a jelző, és nem jön vonat. Teljesen király, jövünk-megyünk, élvezzük a szabadságot.
• Tilosat mutat a jelző, és jön a vonat. Hát igen. Ekkor hivatott a jelző azt a bizonyos hozzáadott értéket produkálni.
• Szabadot mutat a jelző, és jön a vonat. Ez már a kiválasztódás mesterséges változata, valamint foglalkozáskörében elkövetett gondatlan, és 5-től 15 évig. Ne is beszéljünk róla, remélem, még soha nem fordult elő.
• Tilosat mutat, de az a fránya vonat nem jön. Ugye, ez mennyivel gyakoribb?
  

Most hanyagoljuk el azt a lehetőséget, hogy a jelző pirosirányba romlott el. Az is éppoly kevéssé valószínű, mint a másik. Van egy másik ok, ami egészen hétköznapi.

A jelzőberendezések áramkörei meglehetősen primitívek. Ahhoz, hogy egy közúti jármű biztonságosan el tudja hagyni az átjárót, kell bizonyos idő. Ez talán függ az átjáró kivitelétől is, de mondjuk kábé 30 másodperc. Szegény buta jelzőnek az a dolga, hogy legalább 30 másodperccel a vonat keresztülvágtatása előtt tilosra váltson. Kell ezt úgy tennie, hogy fogalma sincs, mikor megy át a vonat. Csak azt tudja, hogy mikor volt egy bizonyos ponton. Azt a bizonyos pontot persze olyan távolságra helyezik el, amit a legvérmesebb masiniszta se bír megtenni 30 másodpercen belül. Elhelyezték ott azt az érzékelőt, és hátradőltek, mert így bizony egy vonat se tud idő előtt felbukkanni, tehát minden tökéletes.

Vagy mégsem.

Érkezik az a fránya "minden állomáson és megállóhelyen" című kuligép, és mit tesz isten, van neki egy lerakóhelye az átjárótól úgy 300 méterre. Expresszvonat 120-szal az annyi, mint pont egy kilométer 30 másodperc alatt, hűha. A gályázóvonatnak még a vége is befér az érzékelő elé, nemhogy az eleje.

Tehát, jön a vonat lassítva (egyébként is lassan jött), és eléri az 1 kilométerre lévő érzékelőt. Puff, a jelző máris vált, mi az autóinkkal fékezünk, megállunk. Eltelik egy perc, és a vonat lassan már be is ér a megállóba. Mi várunk. Eltelik még egy perc, és lassan leszáll mindenki. Mi elkezdünk nézelődni, hogy hol van már az a kurva vonat. Eltelik még egy perc, és lassan minden utas fölkászálódik. Mi idegesen nézegetjük az óráinkat. Eltelik még egy perc, és még mindig nem indult el a vonat, mert közben valaki egy biciklivel küzd a poggyászkocsinál. Egyesek kiszállnak az autóból, és nézelődnek. Eltelik még egy perc, a vonat komótosan kihúz az állomásról. Mi már a hajunkat tépjük, mert még mindig nem látjuk, hogy miért állunk. Eltelik még egy perc, és a vonat döcögve átbaktat az átjárón. Fellélegzünk. Másodperceken belül váltani fog a jelző.

Kivéve, ha ez a szitu két megálló között van, és közben pont befut szemből egy másik ilyen szuperexpressz. Mire annak a ciklusát is kivárjuk, simán jöhet egy újabb vonat az előző irányból, és akkor jön a három napi hideg élelem stb.

Szerintem ez így nem jó, és egyszerű lenne változtatni rajta.

Van az a sűrűjármű/ritkagyalog szituációkban bevetett nyomógombos trükk. Nagymami odajárókeretezik, bök egyet, megvárja, áthalad. A hatékonyság szele lobogtatja a hajamat.

Elképzeltem, hogy annak a gyalogvonatnak van ott egy jópofa kis rádiós nyomógombja, benn a fülkében. A jelző alaphelyzetben a vonatnak tilos, ezt a nagy sebességű szerelvények egy nyomógomb nélküli nyomógombbal automatikusan átváltják maguk előtt. A lassúaknak meg csak nyomógombos nyomógombjuk van, és kész. Tízezer forint ráköltés szerelvényenként, és évente kb. 7865378459185385637 utasóra várakozási idővel tölthetünk többet a barátnőnkben. Próbáljatok csak meg belekérdezni, én ugyanis készültem:

• Nem felejtheti el megnyomni, vagyis nyugodtan felejtse el, majd jól megállítja a jelző. Akkor majd észbekap.
• Nem ragaszthatja le leukoplaszttal a gombot, mert a hatósugara miatt úgyis csak akkor vált, ha megközelíti a jelzőt.
• Nem gond, ha az átjáró közelében a vonatnak nincs jelzője, mert az az esetek 90%-ában azt is jelenti, hogy megállója sincs. Minden vonat gyorsan fog jönni, mi meg örülünk.

Viszont, ha ez be lenne vezetve, annak egy csomó haszna is lenne:

• Ugye mindannyian időt takarítanánk meg, innen indult a történet.
• Röhejesen keveset kellene rákölteni, és lehetne mondani, mekkora a fejlődés.
  
• Talán ha mindenki megszokná, hogy a jelző tilosra fordulása után másodperceken belül jön a vonat minden esetben, nem kéne külön kampányolni, hogy ugyan álljanak már meg, heló.
• Egyébként is kevésbé lennénk idegesebbek, kevesebb balesetet csinálnánk.
• Arról már nem is beszélve, hogy amikor a jelző tilos, akkor két lámpa ég, amikor szabadot mutat, akkor csak egy. Energiatakarékosság?

A múltkor álltam úgy 12 percet a szerencs utcai átjáróban. Már a Berlini utca is bedugult, olyan hosszú volt a sor. Négy vonat jött, ami vonatonként 3 perc. Pedig nyitással/zárással együtt is beleférne egy percbe. A 12 percen belül 8 percet mehettek volna pluszban az autók.

Aztán szinte már klasszikus a Veres Pálnéról a HÉV-síneken keresztül való kanyarodás. Nincs olyan átkelő, ami ne esne két HÉV-megálló közé, a többit tudjátok.

Na, jó ötlet?

2007. március 15.

Formai válság

11:56 | technika

Dizájnerkedek kicsit, hogy örüljetek.

Figyelve az utakon szaladgáló járműveket, meglepve tapasztalom, hogy a két nagy német luxusautó márka mennyire nem tud mit kezdeni "korunk kihívásaival".

Már jó néhány éve eljött az az autógyártók kánaánja, hogy még a legkisebb, legrusnyább gyártó is képes számítógéppel karosszéria vonalakat egybesimítani, aztán a gyártósoron tizedmilliméter pontossággal kihúzni. Ettől az összes gyártónak megadatik, hogy világraszóló formákba csomagolja a technikát. Élnek is vele, tessék csak nézni pl. a C4 hátulját:

De hogy ne menjünk ilyen messzire, a nálunk gyártott SX4 lámpája is iszonyúan jól sikerült, ilyen:

Igazából ezek nagyon egyszerű dolgok. Ha jobban megnézzük, maguk a formák nem különösek. Régen, vagyis 20-30 évvel ezelőtt minden autó más formájú volt. Most van egy családi autó alapforma, van egy szedán alapforma, egy egyterű alapforma és így tovább, amiktől igazából senki se nagyon tér el. Amitől mégis teljesen másképp tudnak festeni ezek az autók, azt valahogy úgy lehet megközelíteni, mintha az azonos formájú nyers modellre mindenki ízlése szerint rárajzolná, hogy merre kanyarogjanak az oszlopok, az illesztések, hol és mekkora legyen a lámpatest. Teheti, mert a technológia most már tényleg szabad kezet ad.

Miért baj ez a luxusautók gyártóinak?

Nyilvánvaló, hogy az olcsó autók gyártói nem lesznek képesek annyi, és olyan minőségű technikát belepréselni a járműveikbe, amit egy luxusautó ára megenged. Ezért hiába követik rohamléptekkel a fejlesztésben élenjáró nagyokat (Swiftben függönylégzsák?? te jó isten), utol soha se fogják érni őket.

A belső technológiai színvonala régen ránézésre üvöltött a járműről. Semelyik másik márka nem tudott olyan remekbe szabott, egybefésült formákkal kirukkolni, mint a két nagy német. (Talán még a Jaguar, de azt most hagyjuk.)

Mondom régen. Hogy mi van most? Hát ide akartam kilukadni. Vegyük szépen egyesével.

Mercedes

Igazából a két nagy közül a nagyobb. A BMW-nek jó ideig volt identitásválsága is emiatt. Egy miniszterelnöki autó ősidőktől fogva Mercedes volt (amíg nem lett Audi, hehe). Ők valahonnan innen indultak:

Ott van középen a semmi mással össze nem téveszthető hűtőmaszk. Itt még álltak azok a lámpák, később elfeküdtek, aztán alakosak is lettek, de a hűtőmaszk tartotta a folytonosságot, még akkor is, ha időnként becsúszott egy-egy bakugrás. Kicsit kanyarogva, de eljutottak ide:

Ez az, amit ma úgy ismerünk, hogy Mercedes. És ebben a tekintetben szerintem az utolsó. Miért? Mert már ilyenek fognak következni:

Nem, nem a hűtőmaszkkal van a baj, azért is mutatom a hátulját. Az vele a baj, hogy ez már nem Mercedes. Van benne egy nagy görbület, olyan, mint egy hátát púpozó macska, de az elegancia és a sportosság, az kimúlt. Ez már túlságosan olyan akart lenni, amilyen nincs másik, és elfelejtette, hogy neki elsősorban Mercedesnek kellene látszania. Nem tudom, hogy a dolognak köze van-e a Chrysler bevásárlásához, de akárhogyan is, kár érte.

BMW

Az elegáns-soportoshoz képest a BMW inkább sportos-elegáns karakterű szeretett volna lenni mindig is. Náluk sokkal jobban nyomon követhető a formai folytonosság. Kábé innen indultak:

Kerek lámpa és vese alakúnak titulált hűtőmaszk (bár hogy ez mitől vese alak, arról meginterjúvolnám a kitalálóját). Nagyon kerek a lámpa, és nagyon előre dől a hűtőmaszk. Aztán ezt elkezdték csiszolgatni, és eljutottak kábé ide:

Ami közte van, az a formatervezési iskolákon tananyag. Egyetlenegyszer sem módosítottak drasztikusan, az identitás végig követhető volt. Sok esetben ha nem állítottuk egymás mellé őket, az egymás utáni verziók megkülönböztethetetlenek voltak. És mind-mind remekbeszabott, egybefésült forma volt, mint egy kavics. Aztán jött Chris Bangle, és ezt művelte:

Rejtély, hogy miért kellett egy jól bevált módszert sutba vágni, és rábízni magukat egy amerikai idiótára. Mert ez itt a megcsúfolása mind a márka hagyományainak, mind a formatervezői szakmának. Én egyszer csináltam hasonló szellemben valamit a főiskolán, le is barnítottak érte alaposan, joggal.

Hogy mi a baj vele? Az, hogy nincsen összerakva a forma. Kanyarog itt minden, összefüggéstelenül. Hopp itt eszébe jut, hogy rá kéne tenni még ezt a plusz formát, ott még betold egy másikat. Olyan ez, mint egy rossz minőségű optikai tuning. (Hogy létezik-e jó minőségű optikai tuning, azt most itt nem akarom megvitatni.) Egyszóval kínos.

No, hát ez van most a németeknél.

• • 2009. november
  • 2008. január
  • 2007. november
  • 2007. október
  • 2007. szeptember
  • 2007. július
  • 2007. június
  • 2007. május
  • 2007. április
  • 2007. március

Mi ez?



• Kategóriák

  • elmélet (3)
  • gépház (3)
  • írás (2)
  • közlekedés (7)
  • média (1)
  • ötlet (16)
  • reklám (1)
  • sport (2)
  • technika (3)


•